Három évvel korábban:
Susan már harmadszor kérdezi meg, hogy miért mennek haza pont harmicadikán, és még mindig nem érti. A párja csak nevet, puszit nyom Susan arcára, aztán az ölébe kapja, kétszer megforgatja, és átugrik vele két, a földből erősen kiálló gyökéren. Aztán a földre teszi, és erős kezébe fogja Susan finom kezét, és harmadszor is elmagyarázza: Így pont elérik a kupadöntőt. Susannak fogalma sincs milyen sportban van most kupadöntő, de azon jól szórakozik, hogy az anyja kérdésére, miszerint miért is huszonnyolc napra mennek, és miért nem egy hónapra, azt válaszolta, hogy ennek fontos spirituális oka van. Nem biztos, hogy az anyja értette a viccet.
Elérik az óceán partját, ahol minden este beúsznak, és gondolkodás nélkül gázolnak bele a hűs vízbe. Susan érzi, ahogy a víz olajosan körbeöleli a testét, és újra elhessegeti magától a rossz érzést, ami reggel óta kísérti. Valami nincs rendben. Lehet, hogy nem kellene mégsem beúszni? Valami nincs rendben. De mi?
Etel vad köhögőrohamot kap. John megkérdezi, hogy hozzon-e neki egy pohár vizet. Etel nem kér. Félrenyeltél valamit? John nem érti, Etel nem is evett semmit. Mielőtt Etel válaszolhatna megcsörren a telefonja. A szőke ikrek. Aggódnak. Ugye jól vagy, Etel?
Etel elgondolkodva teszi le a telefont.
John pedig megjegyzi : hihetetlenek ezek a szőkék, hogy négyszáz kilóméterről képesek megérezni egy félrenyelést!
Horák Árpád 