Etel már felöltözve, utcai ruhában ül a karosszékben a kórteremében, és az ALANYhoz hajolva, szórakozottan játszik annak a pólójával. Egész pontosan a pólója ujjával. Bal mutatóujjával egy kilógó cérnaszálat tekerget, amit az ALANY többszöri felszólítására sem hajlandó letépni. Jobb kezével a telefonját tartja a füléhez, és időnként belehümmög. Hogy nyomatékosítsa a hümmögést, néha bólogat is. Fél(!) órája hallgatja az állatorvost. Aki arról beszél, hogy nem tud semmit mondani. A mérgezésspecialista nemrég ment el. Sajnálja, hogy félreérthető volt, mondta. Nem úgy gondolta, hogy Mirci halott. Csak minimális esélyt lát a felépülésére. De hát ő nem állatorvos.
Miután távozik, az állatorvos telefonál a jachtról. Minimális esélyt lát a felépülésére, mondja. Gyakorlatilag semmit nem tud tenni. Egyet tehetnek. Várnak és reménykednek.
Hát, jó, gondolja Etel. Akkor várunk.
Horák Árpád 