Hetvenedik nap

A férfi, akit uramnak szólítanak, dühösen néz körbe. Már csak Etel van ott a macskájával. Ő az egyetlen, akivel nem veszett össze. Az ikrek! Kriminálisak! De a legdurvább a felesége volt. Mondjuk őt ő sértette meg. Már háromszor hozta fel a témát, amire már először is hisztérikusan reagált. De miért nem érti őt? Ő nem bizalmatlan vele, csak a félelmeit osztotta meg vele! Mert az igenis egy lehetőség volt, hogy Ő Etelnek adja a szavazati jogát! Elmondta neki, de soha nem gondolta, hogy ezt megtenné! Eddig mindig értették egymást, most viszont nem. Ez baj. Nagy baj. Az, hogy Ő átadja Etelnek a cég irányítását, és kvázi visszavonul, az neki nagy lelki teher, ezt tudta jól. De ahogy most viselkedik, az azt mutatja, hogy a helyzet súlyosabb, mint hitte. Sokkal jobban megrázta a dolog, mint gondolta. Az agya elfogadja, és egyetért a hagyománnyal, hogy ebben a családban a hatalmat mindig a megfelelő személynek, a megfelelő időben adják át. A megfelelő idő a se nem túl korán, se nem túl későn. Ez a család és a cég érdeke is. Mégis. Most a lelke háborog. Ő ereje teljében van, és most kell visszavonulnia. Ez jobban szíven ütötte, mint gondolta. Persze átveszi a kutató-fejlesztő cég közvetlen irányítását. De. Úgy tűnik, ez nem lesz elég neki. Az, hogy a felesége felé közvetített aggodalmára adott választ még harmadszorra sem értette meg, az azt mutatja, hogy rá van szűkülve erre a témára. És emiatt megbántotta Őt. Bocsánatot kell kérnie.

Etel itt ül, és a macskáját simogatja. Ez is bosszantja. Nem Etel. Ő tökéletesen csinál mindent. Őt kihagyta a tervezésből, és a kivitelezésből is. És magabiztos. Van egy titka. Egy adu. Olyan ütőkártya van a kezében, ami nyugodttá teszi. És Neki nem sikerült kideríteni, hogy mi ez. Zseniálisan csinálta. Ő boldog, mert a cég jó kezekbe kerül, és bosszús, hogy kijátszották Őt.

Ez van, gondolja a férfi, akit uramnak szólítanak. Bocsánatot kell kérnie a feleségétől, és ki kell találnia, hogyan tovább. Kell még valami, ami leköti az energiáit.  

Kategória: .

Hozzászólás