Hatalmasat rándulsz, ahogy magadhoz térsz, mintha áram járná végig a tested. A jobb kezed vadul a levegőbe emelkedik, miközben a szemed a remegő bal mutatóujjadra tapad. Egészen pontosan csak a jobb szemed, az is csak félig, mert a rászáradt alvadt vértől nem tudod teljesen kinyitni. Kell egy kis idő, amíg rájössz, hogy hol vagy, és mi történt. A bal kezeddel nyomod fel magad a földről, a koromfekete és kőkeménnyé szilárdult vértócsára támaszkodva. Ahogy teszel néhány bizonytalan lépést a fürdőszoba felé, hogy a vért lemosd magadról, akkor kezd tudatosodni benned, hogy napokig ájultan kellett, hogy feküdj, különben nem lenne ilyen éles a kontraszt a fehér szőnyeg, és a rajta lévő szabálytalan fekete folt között. Csoda hogy még élsz.
Nyolcvanötödik nap
Horák Árpád 