Az ágyban fekszik. Nem tudod, miért, majd felrobban a rengeteg energiától. Úgy ül, mintha ugrani készülne: minden izma tónusos. Az arcán hihetetlenül boldog mosoly. Sugározza magából: anya vagyok. A szülés fájdalma már sehol nincs. Ahogy a fiát fogja a bal kezében… Mintha mindig is ezt csinálta volna. Mélyen a szemedbe nézve fogad, ahogy az ágya mellé lépsz. Leülsz mellé az ágyra, és anélkül, hogy a szemed levennéd az arcáról, a kezed a takaró alá csúsztatod, és megfogod a forró, meztelen combját. Semmi erotikus nincs ebben a mozdulatban, ösztönösen vágysz arra, hogy megérintsd. Nem is tudatosul benned, hogy mit teszel. A kezed egy másodpercig sincs a combján, azonnal kihúzod, hogy átvedd tőle a feléd nyújtott fiát. A fiadat.
Kilencvenkettedik nap
Horák Árpád 