Ai egy nagy adag vaddisznómájjal sétál a kunyhónk felé. – Zoé felébredt? – nem láttam egész nap. Átaludhatta az egész napot? – Az előbb. – Ai lelassít mellettem, és felém nyújtja a tálat, kitalálva a gondolatomat – Majd én beviszem Neki! – Ai mosolyogva bólint.
Zoé a kunyhó közepén áll, és bőszen nyújtózkodik. – Átaludtam az egész napot! – újságolja boldogan. A nagy hasa miatt gyakran felébred mostanában. Boldog, hogy kialudta magát. – Eljössz velem sétálni? – Elveszi tőlem a tálat, és rögtön enni kezd. – Rövidesen lemegy a nap! – Te nem is aludtál? Egész nap? – Nem. – És most álmos vagy? – Nem vagyok álmos! – Akkor lesétálunk a gázlóhoz? – Miért is ne! – Zoé átszellemült mosollyal falatozik – Aszter hozta Neked a májat! – Itt volt a bátyám? – Zoé nem nyeli le a falatot. Tele szájjal beszél. Alig értem, amit mond. – Itt vadásztak a környéken. – Hanga is? – Ő nem. – Kedves tőle. Atos meg megcsinálta nekem! – Az állán valami barnás le csorog le. Próbálja a nyelvével lenyalni, de csak még jobban összekeni magát. – Nagyon szépen nézel ki! – Elneveti magát, és ezzel apró májdarabokat köpköd mindenfelé. A kezét a szája elé kapja, úgy válaszol. – Ne nevettess! – én a szememet forgatom, Zoé pedig hozzám hajol, és puszit nyom az arcomra, engem is alaposan összekenve. – Na, most már Te is maszatos vagy!
Zoé térdig vizes lábbal jön felém. Most jött ki a folyóból. A gázlónál sekély a víz, és a folyó lelassul. Mint egy kis tó, ami egy kicsit azért mozog. – Nagyon hideg a víz! – Zoé megborzong. Forró nyári nap volt ma. Nem tudom elképzelni, hogy hideg lenne a víz. Zoé lábát kezdem el masszírozni, miközben Ő az ölembe ül, és nekem támaszkodik. Nem hagyja ott sokáig a kezem, rövidesen áthúzza a hasára. – Óriási hasad van! – Igen! – Zoé úgy válaszol, mint aki mindjárt elalszik. – Most aludni fogsz? – Lehet! Este van, nem? – Na, ne szórakozz! Egész nap aludtál! – Zoé csak morog valamit. Nem értem, hogy mit. Kicsit oldalra fordul, és a fejét a vállgödrömbe fúrja. A kezemet a hasán húzogatja. Hol ide, hol oda. Ahol éppen történés van. Nem mondja, hogy figyeljek. Nem is kell. A baba akkorákat rúg, hogy a kezem kissé eltávolodik Zoé hasától. – Miért rugdos ennyire? – Zoé csak megvonja a vállát. Nem válaszol.
A folyó egy hatalmas ágat sodor magával. Mindketten követjük a szemünkkel. Zoé nem tudja elforditani annyira a fejét, mint én, így csak én veszem észre a szőke boszorkányokat. Libasorban jönnek, ahogy szoktak. Egymás mögött, elől a legmagasabb és a legöregebb. Zoé észleli, hogy valami történt. Érzi, hogy mereven az ösvényt bámulom. Eltolja magát tőlem, és arra fordítja a fejét amerre nézek. Nyomok egy csókot a fejére, de közben nem veszem le a szemem a boszorkányokról. Zoé rám emeli a tekintetét, és megerősitést vár tőlem, hogy ugye jól látja. Ugye elmennek a boszorkányok? És ugye ez azt jelenti, hogy már nincs itt dolguk? És ugye ez azt jelenti, hogy nem lesz gond a szülésnél?
Szájon csókolom Zoét, és magamhoz szorítom. Mert ez bizony azt jelenti! A szőke boszorkányok ránk se néznek, pedig csak néhány méterrel mennek el mellettünk. A folyó előtt egy pillanatra sem torpannak meg. Úgy lépnek a vízbe, mintha a füvön sétálnának. Csak mennek, mintha semmi nem állíthatná meg őket. Hogy aztán eltűnjenek a folyó túloldalán, a Bartal törzséhez vezető ösvényen.
A hegy mögött már eltűnik a nap, mire Zoéval visszaérünk a faluba. Ai rohan elénk: – Elmentek! Elmentek! – Zoé nyakába borul, és vadul ölelgeti. Amíg Zoé csititja a húgát, Hana érkezik meg, szintén boldogan mosolyogva. Látszik rajta, hogy tudta, hogy ez lesz. Néha nagyon ijesztő tud lenni ez a tudása. Ő is megöleli a nővérét, de Ő nem feledkezik meg a babáról. Óvatosan közelít Zoéhez. Közösen megyünk be a kunyhónkba, ahol rövid idő alatt összegyűlik a tegnapi társaság. Amikor Lola belép a kis Farkassal, látjuk, hogy ugyanúgy mint tegnap, a két farkaskölyök a kunyhó elé heveredik. A kölykök bejárnak a kunyhókba, kivéve a miénket. Ide nem mernek bejönni. Atos, aki utolsónak érkezik, valami édes ragadós valamit hoz, ami úgy tűnik, mindenkinek ízlik, engem kivéve. Egészen kicsit is émelyítőnek találok. Zoé viszont imádja. Eszik helyettem is. Ellák viszi a szót, mint mindig. A nagy vízről mesél. Azt mondja, fent messze északon van egy akkora tó, aminek nem látni a túlsó partját. Lola bólogat miközben mesél. Ő tudja, miről van szó. Ott nőtt fel. Leon a legkiváncsibb. Mindent tudni akar. Az asszonya folyamatosan a ruháját rángatja. Úgy látszik, nem tetszik neki Leon vágyakozása az ismeretlenbe. A mai este semmiben sem hasonlít az előzőhöz. Nyoma sincs pátosznak. Vidámság és jókedv hatja át minden mondatunkat. És az enyémeket a fáradtság. Két napja nem aludtam. De ez most nem számít. Mert jól érezzük magunkat. Ha Mannon látná, boldog lenne. És azt mondaná, hogy ez így van jól. Mert az élet előre halad.
Horák Árpád 