Ő is ott van. Közvetlenül az elsők mögött. A hosszú szőke haja jól látszik a holdfényben. Az egyetlen, akinél nincs zseblámpa. Lenyűgöz téged az intelligenciája.
Három éve. Bizony, már három éve, hogy csatlakozott. Egészen pontosan a három évvel ezelőtti kapunyitás előtt két nappal. De a kapunyitásra nem jött el. Sem akkor, sem a következő két évben. Most viszont itt van, és ez fontos. A legfontosabb ma este.
Megnyitod a kört. Ahogy belépnek egymás után, és ahogy kialszanak a zseblámpák, az erősödő sötéttel együtt úgy halkulnak el a beszélgetések. Elhalnak. Ez jut eszedbe. Ő lép be utolsónak, és te árgus szemekkel figyeled, hogy rendesen bezárja-e a kört. Igen. Bezárja. És észreveszi, hogy figyeled. Tudja, hogy bizalmatlan vagy vele. És azt is, hogy vonzódsz hozzá.
A fényszórók a legrosszabbkor tűnnek fel. Egy sötét színű terepjáró. Lassan jön, láthatóan jól ismeri az utat. Félúton lehet a falu és az erdő között, amikor a a durranás hangja betölti a környéket. Nagyon jó hallás kell ahhoz, hogy valaki meg tudja állapítani, hogy nem egy, hanem négy, egymáshoz nagyon közeli durranás hangzott egynek.
Visszafordulsz a kapu felé. Már nyitva van. És így lesz időd nyugodtan bezárni. Szinte látod magad előtt a vadászt, ahogy körbejárja a kocsiját, értetlenül nézve a négy durrdefektre.
Ránézel. Ő térdel melletted. A szőke haját a bal oldalára húzta. Nincs copfba kötve. A huszonötödik kő van a kezében. Az utolsó. És a legfontosabb. Most már tudod. Eddig minden simán ment. A kapu kinyilt a két világ között. Mindenki két követ kapott. Csak nála van három. Illetve csak volt. Kettő már a kupac tetején van. Egyet szorongat még. Mindkét keze az ölében. Maga elé néz. Már az is nagy hatással volt rá, ami eddig történt. Mint mindenkire. Az egész csoport hallgat. Próbálják megemészteni, amit kaptak. Ez mégsem egy sima esti program. Mindenki a saját gondolatába mélyed. Pedig a lényeg még csak most jön. Látod rajta. Sápadtan ül. Te türelmesen vársz. A szemét nézed. Alázat. Ez jön le minden mozdulatából. Az aggodalmad rég elszállt. Nem az lesz ma este, amire számítottál. Épp ellenkezőleg! Valami nagyot fogsz kapni. Valami olyat, amit még te sem láttál. Valami brutális jön. Olyan erő, amit elképzelni sem tudsz. És ezt most te engeded át ide.
Már másodszor mondja ki, és te még mindig értetlenül nézel. Most ez hogy? Hogyhogy Isten? Ennek így nincs értelme! A meztelenségre vágyó lány a szája elé kapja a kezét, már mikor először hangzik el a szó: Isten. Ez már túl sok neki. Hát, ez tényleg elég sok!
A szőke harmadszor is nekifut. Nagyon eltökélt. Kimondja harmadszor is, hogy Isten, és próbálja átadni neked a követ. Ezúttal átveszed.
A szélvihar a semmiből csap le az erdőre. A kapu két oldalán égő kék gyertya azonnal elalszik. Ő kétségbeesetten néz rád, a szemével azt kérdezve, hogy most akkor ez azt jelenti, hogy bezárult a kapu. Villámgyorsan körbenézel, és látod, hogy a kört kijelölő négy gyertya nem aludt el. A kör ép. Olyannyira ép, hogy az oltáron álló mályva színű gyertya, és kőhalom tövénél álló fehér is vígan lobog. Jön egy szél, ami csak a kaput zárja be. Csak a kaput. Hát! Isten megmutatta magát nekünk.
Ő még mindig téged néz, és a válaszodat várja a ki nem mondott kérdésére, amikor megjön a válasz. A meztelenségre vágyó lány, közben félig lenyeli az öklét, úgy bámulja a füstből kialakuló arcot. A kaput szegélyező kék gyertyák füstölnek. És a füstből lassan egy arc áll össze. Nehéz kivenni a vonásait, annyira torz. Fekvő ovális alakú, mint egy tök. A feje a szeme fölött végződik, mintha nem lenne homloka és haja sem. Valahogy túl nagy.
Szétnyitott ujjakkal közelitesz a füsthoz. Ő felszisszen melletted, és jobb kezével a ruhádba markol. Önkéntelen mozdulat. Meg akar állítani.
Ahogy az ujjaid áthatolnak a füstön, az arc kissé összekuszálódik, hogy aztán újra összeálljon egy tökéletesen ugyanolyan arccá. Ő feléd fordul. Nem tudja titkolni a döbbenetét. Még mindig a ruhádat szorongatja, amikor az arc lassan átalakul. Mintha rajzolna nekünk. Mintha lerajzolná az üzenetét. Az új kép lassan alakul ki. És Ő behunyja a szemét.
Horák Árpád 