Nem indulsz el. Amúgy is unod a vívódást. A lányokra gondolsz, és csak mosolyogsz. Nem tudod abbahagyni. Nincs semmi, ami letörölhetné az arcodról. Visszamész a kerítéshez, leülsz, és azon keresztül nézed. Be is mehetnél, hiszen a kaput már kinyitottad. 3200 km. Ez nem csak a Marson sok. Ez bárhol túl sok lenne. Mégsem tűnik ez most fontosnak.
A virágra nézel, és kimondod. Egyszerűen beszélsz. Egy tényt közölsz. Ez van!: – Szeretlek!
Egyre szélesebben mosolyogsz, ahogy a sivatag felé fordulsz. Hát! Ezt se magadtól csináltad! De a jóleső érzés a tiéd. És még mindig nem indulsz el.
Ilyen az, ha embernek ikerhúgai vannak.
Horák Árpád 