Ő előbb adja fel, mint Te. Ez mondjuk, nem nagy kunszt, te évekig várnál. Mehetünk, mondja. Nem mozgat, hogy minden szempár benneteket figyel, ahogy kiléptek az ajtón. Lassan sétáltok le az enyhén lejtő úton. Nem közvetlenül melletted jön. Távolságot tart tőled. A cipője sarka magasabb, mint amit egy átlagos nő még hordani tudna.
– Szerinted? Ez véletlen volt?
Nem figyelsz rá. A te melodrámát imádó lelkednek kevés volt ez a befejezés. Többet vártál. Robbanást. Szikrákat. Háborút. És ez? Túl lapos neked.
Nehezen fogadod el.
Megáll melletted. A kezét a válladra teszi, és ez egyik lábát felemelve, megigazit valamit a cipőjénél. Ahogy rád néz, látszik, hogy tudja, mi van a lelkedben.
Jól ismer téged.
Horák Árpád 