-Induljunk! – vetem fel. Alexandra telefonált. Két sarokra innen vár bennünket. Mégsem jön ide. Ha most elindulunk, pont egyszerre érünk oda.
Intek a pincérnek. Kérem a számlát. A pincér lassan ér ki. A terasz legtávolabbi sarkában ülünk. Ahogy fizetek, a szomszéd asztalnál ülő tündér felé fordul a figyelmem. Nem reagál rám. Elvesztetem.
Ahogy felállunk, Szandra elém lép, és megigazitja a ruhát a nyakamnál. Aztán egy puszit nyom az arcomra, belém karol, és a kijárat felé indulunk. Érzem a szeretetet, ami felém árad. És a kíváncsiságot. Fürkésző tekintettel néz rám.
-Nem jutottunk előbbre, ugye? – kérdezi.
-Dehogynem! Pont egy nappal közelebb vagyunk a végéhez.
Horák Árpád 