Amikor meghallod a hangját, már akkor tudod, hogy fél. Nem úgy beszél, ahogy szokott. Hiányzik belőle a könnyedség. Aztán ahogy közeledik feléd. A fejét a földre szegezve. És a léptei. Mintha ólomból lennének a lábai. Úgy rakja az egyiket a másik után, mint aki abban reménykedik, hogy soha nem ér ide.
De ideér.
Kissé oldalt áll meg melletted, és erőltetetten vidám hangon szól hozzád. Ilyet eddig nem csinált. De ez már sok neki. Ez már a harmadik. És azt hiszi, tudja mi ez.
Aztán a mélypont. Amikor megkér. Retteg, hogy becsapod. A keze megremeg. De nem szól. Csak reméli.
Hogy megússza.
Horák Árpád 