Az indián törökülésben ült. Mereven nézett előre, de nyilvánvaló volt, hogy nem érzékeli a külvilágot. A kora meghatározhatatlan volt. Százharmincnak látszott, de nem volt annyi. Nem lehetett annyi! Kétmilliárd emberből csak egy éri meg a száztizenhatot. Hacsak nem ő volt az az egy, és még ráhúzott tizennégyet.
Az öreg a semmi közepén ült, mégis tudtam, hogy itt kell ülnie. Hogy ez a jó hely. Fogalmam sem volt, hogy választotta ki. De az volt AZ a hely. És várt bennünket. Tudta, hogy jövünk.
Messze mögötte parkoltunk le. Aztán odasétáltunk. És figyeltük őt. Illetve csak én figyeltem. Dóra engem figyelt.
Én pedig mosolyogtam.
Horák Árpád 