– Szomorú vagy?
Kowalski a foteljában fekszik, Helga az ablaknál áll, és a parkot nézi. Túl sokat nem láthat. Teljes a sötétség.
– Vacsorázni vitte?
– Helga, kérlek!
– Válaszolj!
– Igen. Aztán haza.
Helga sóhajtva fordul vissza. Az őrnagyhoz sétál, leül a kanapéra, és a térdére csapja a mindkét kezét.
– Igen, szomorú vagyok! Pedig dühöngenem kellene!
– Amikor feljöttem, akkor indult vissza. Mindjárt itt lesz. Különben is! Téged is elvitt már vacsorázni!
– Ne próbálj vigasztalni, jó? Nagyon rosszul csinálod!
– A szürke zónában voltak. Úgy tűnik, Dórát kissé félretájékoztatta ez a szuper szervezet.
Kowalski jól szórakozik. Nem bírja az amatőröket.
– Műkedvelők!
Helgára néz.
– Amúgy nem volt semmi! Se csók, semmi!
– Nem akarom tudni! Kérlek, ne beszélj nekem erről többször!
– Oké. – Kowalski elhúzza a száját.
Nem érti a Helgát.
– Milyen napod volt?
Helga az ágyamon ül. Pizsamában van. Ami egy felsőből, és egy elképesztően kicsi nadrágból áll. A fogkefe még a számban van, amikor kilépek a fürdőszobámból, és az ágyra dobom az ingemet.
– Nem gondoltam, hogy átjössz!
Visszamegyek a fürdőbe, és mire kijövök, az ing nincs sehol. Gőzöm sincs, Helga hova tüntette el.
– Miért, mert Dórával töltötted a napot?
– Igen, azért!
– És milyen vele?
– A szürke zónában voltunk. Elég sok téves információjuk van.
– Kowalski folyamatosan röhög rajtuk.
– Én nem találom ilyen viccesnek.
– És milyen vele?
– Érdekes! Nem tudom! Jó!
Helga elfekszik az ágyon. A pizsama felsője megfeszül a mellein.
– Most a mellemet nézed?
– Igen.
Horák Árpád 