Végigsimított a szemöldökén, lassan leült az ágyra, és bólogatva olvasta a zárójelentést. Nem akart elmenni orvoshoz, már hónapok óta halogatta,- néha úgy érezte, hogy egy évtizede -, aztán mégis elment. A vér. Az vitte el, már nem áltathatta magát tovább, kért egy időpontot, és most ott volt az eredmény a kezében. Túlzás nélkül állíthatta, hogy egy szót sem ért belőle, már a diszlexia is elég lett volna, a szöveg ráadásul latinul volt, így a nevén kívül semmit nem értett meg. A IPhoneja a kezében volt, harmadszor akart rányomni a hívógombra, hogy beszéljen a nővérével, de valami mindig visszatartotta.
Két hete kezdődött ez. Azóta figyelt a megérzéseire.
(744.) Isten megbocsát 1. rész
Horák Árpád 