Háromszázhuszonhat hét telt el kitörés óta, a szürke hamu mégis újra és újra a levegőbe került, hogy a házak tetején rakódjon le, lemoshatatlanul. A kiszáradt tó felől hozta a szél, onnan, ahova a vulkán letette, hogy senki ne felejtse el azt a napot. Letette, hogy aztán időről időre a szél a levegőbe kapja, mint akkor, amikor a forró füst égette a torkokat, a por megvakított, és nem hagyta, hogy elmenekülj. Nem is lett volna hova. A láva elöntötte a hágóhoz vezető egyetlen utat, aztán a tóba folyt tovább, a víz elpárolgott, és nem maradt más, csak a finom, szürke por.
762. Nap
Horák Árpád 