Szőke, göndör a hajad, babának angyal voltál, most is az vagy, gyönyörű, ágon ülő madár dala a hangod, tested lágy, simulsz, beszélned sem kell. Néha rám nézel hosszan, kutatsz bennem, a szívem nyitva, szeretlek, csak nem mondom. Nem lehet.
Nem látok fel hozzád a mélyből, gyerekként hiszem, a rossz nem létezik, aztán mégis persze, de én maradok ilyen. Naivnak hívnak mások, ébredjek, harcoljak, nyúzzam ellenfeleim bőrét, mondják. Nem ismerek ilyen szavakat.
Horák Árpád 