A combod. Ahogy megmozdul, itt ülsz mellettem a balomon, azonnal indul a kezem, hogy megmarkoljam, aztán érzem, ahogy az izmaid megfeszülnek az érintésemtől. Válaszolsz nekem. Újabb és újabb érintést követelsz, mohón, a fejed hátra hajtod, és lehunyt szemmel sóhajtasz az ég felé. Meg vagy hatódva. Tudom. Átlényegültél istennővé, általam.
És még. Többet kapok, a gondolataimban maradsz velem, mindig ott vagy, a vágy is, hogy érintselek, öleljelek, tudod, úgy, ahogy csak téged tudlak. Mintha nem létezne más.
Horák Árpád 