(986.) Rebecca 8

A bükkfák között néztél először másként rám. A nap átsütött a halványzöld leveleken, te csak álltál, Rebecca, az ösvénynek háttal, és nem palástoltad a döbbenetedet. Akkor még nem szerettél. A harc után, amit az angollal vívtam, utána már igen. Este feküdtünk a matracon, oldalt, egymás szemét nézve, és én meséltem neked. Bármeddig hallgattál volna. Fogtad a kezem, néha bólintottal, éreztem a forró levegőt a tüdődből kiáradni, és tudtam, hogy mindent megteszel majd értem. Nem kellett mondanod.

Az ölembe ültél délután fekete bőr miniszoknyában. Palacsinta volt az ebéd. Erre emlékszem és a szemedre. A szemedre, ami elsötétült, ha édesanyádról meséltél.

Ha melletted vagyok, megnyugszom. Nem kell semmi, csak te.

Csak te, Rebecca.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s