A hajlatnál érinted meg a karom, először egy ujjal, aztán hárommal, lassan húzod végig a csuklómig. Csak Te tudsz így hozzám érni. Közben nevet a szemed, meg azt kérdezi, miért nézek ilyen komolyan, mikor az élet játék. Végigsimítom a szád, elmosolyodsz. Ilyen ez a játék nekünk. A pupillád tág. Nem a félhomály miatt, engem akarsz, belülről, csatlakoztál hozzám, neked mindegy merre megyek. Rebecca. A vállamra hajtod a fejed, ahogy átölelsz, a bőrünk összeér; forró vagy.
Éhes voltam mindig, amíg nem ismertelek. Most már nem vagyok.
Horák Árpád 