(1005.) Rebecca 10

A hajlatnál érinted meg a karom, először egy ujjal, aztán hárommal, lassan húzod végig a csuklómig. Csak Te tudsz így hozzám érni. Közben nevet a szemed, meg azt kérdezi, miért nézek ilyen komolyan, mikor az élet játék. Végigsimítom a szád, elmosolyodsz. Ilyen ez a játék nekünk. A pupillád tág. Nem a félhomály miatt, engem akarsz, belülről, csatlakoztál hozzám, neked mindegy merre megyek. Rebecca. A vállamra hajtod a fejed, ahogy átölelsz, a bőrünk összeér; forró vagy.

Éhes voltam mindig, amíg nem ismertelek. Most már nem vagyok.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s