(1011.) Rebecca 11

Dupla szívvel dobogsz a fülembe, a hasad már nem jó párna, a húgod kisegít; nem örülsz. A szemed csillog ébredéstől, látod a lelkem, a fészkünket rendezed; háromnak kell hely. Lelassultál. Nem úgy, mint az öregek, nem fáradt vagy, bölcs lettél, az életet tudni csak így lehet; nem rohanva el mellette, érezni akarod a szelet, a virágszirmok puhaságát, és a csókomat. Megízlelsz mindent, tovább kell adnod a tudást, nem tanítva, mutatva, hogy kell élni, szeretve mindent, mi egy velünk. És minden egy velünk. Ma minden egy velünk.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s