Selymes haját kontyba fogta, az arca barnán világított, olyan reggelre ébredt, amire minden nap akart: Kendric aludt mellette. Izmos combja kilógott a túl fehér takaró alól, közben Hanna hol őt, hol az óceánt nézte. Két napja szállt le a gép, és ez a két nap elmosta a múltat, a jelent végtelenné nyújtotta, a szőlőt meg édessé tette. Hanna Toszkána lankáin sem érezte volna jobban otthon magát. Kendric mellett volt otthon. Mindig erre az érzésre vágyott, biztonságot és békét akart, szenvedélyt és káoszt. Egyszerre.
A köntöse lassan lecsúszott a vállán. Hagyta. A hajnali szél hűtötte a bőrét, és felidézte benne Kendric érintését.
1014. nap
Horák Árpád 