(1111.) Virágzó réten fusson szavad

Fehér felhők érnek le a rétig, illatot visznek az égbe és neked, az otthonod illatát, – mit máshol nem érezhetsz.

Medence partján fekve várom a tavaszt, boruljon virágba minden, a lelkem is, ez a néhány óra megváltoztatja világomat, meg az hogy szépnek látlak szavaid mögött téged.

Ültetett fák vannak az udvaron. Máskor zavarna, de harmónia viszi lépteimet a cukkinitól a trambulin felé. Aztán keresztbe tett lábbal figyelek, láblóbálva, most már tudom, mert a világot tanulni önmagamon keresztül lehet. És veled.

Lila vagyok ma. Ez a színem, lila legyen a fagyi, meg az ebéd is, meg a szivárvány széle, amit a szemedben látok ébredés után reggel.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s