(1235.) Nilla

Szürkén borult a víz fölé a fűz, a tücskök hallgattak, az avart hideg szél fújta, gyöngyvirágnak nyoma sem volt már, a büszke nap meg a felhők mögé szorult. Május hetedike előtt lehetett pár nappal. Iparkodott a tó, hogy vendégeit kellemesen fogadja, és elrejtse a lyukban, míg egyenes háttal padra nem ülnek a levelek susogását hallgatni.

Hideg májusi eső ködén nem lehet átlátni. Ezt gondolják, míg a bátorság szét nem tépi a félelmeket, és a béklyókat sárba dobva indul el a világosság felé.

Ott van az, sárgán és melegen, tengerpartot ígér szelíd hullámokkal, és vacsorát meredek sziklafalon, ahonnan Európáig látni a háromszög alakú tányér felett. Ott omlik a hús, a bor testes, a fokhagyma a kertből jön és az asztal fája diszkréten mesél összesimuló testekről, összeakadó szemekről és valami örökről, aminek a szépsége megfoghatatlan.

Kategória: .

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s