(1443.) Pihenő

A hajó árboca nyílegyenesen állt, egy piros bójához volt kötve a tat, nem mozdult a hajó, nyugodt volt a tó, sehol egy hullám, a tiszta vízben a fenékig lehetett látni – ebben a mozdulatlanságban bűnnek tűnt minden hangos szó.

Az ikrek semmit nem érzékeltek ebből.

Visítva rohangáltak Adam körül, apró kavicsokat gyűjtöttek, a vízbe dobták, és figyelték, ahogy a kis halakból álló rajok szétrebbennek, hogy aztán újra összeálljanak.

Hét óra múlt. A nap erőtlenül sütött, lassan ébresztette a tájat, a pékség előtt sem állt még sor, előszezon volt, a turisták csak egy hónap múlva özönlik el a környéket.

Adam leült egy köre.

Az ikrek nem törődtek vele, elég volt nekik, hogy a közelben van, már megvette nekik a kakaót és a túros batyut – ezzel az ő szerepe véget ért.

Sarah nem akart kijönni.

Ágyban marad, azt mondta, meg hogy lustálkodni akar, délben felkelni, ebédet a Forssban, és délután kávét a teraszon.

Sarah már két hete nem mozdult ki.

Adam telefonja rezgett kettőt, Adam nem reagált, nem nyúlt a zsebéhez, ahogy szokott, csak nézte a vizet, és nem értette, hogy vált kékbe a zöld, vagy éppen sárgába a nádas előtt.

Kategória: .

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s