(1462.) Reggel

Kutya néz barna szemmel.

Nem fáradt már, kezet akar nyalni, simogatást kapni, jöjjön fel a nap, párát űző nap, ami átmelegít csontot a szívéig.

Igazi a kakukk is, hangosabb a többieknél – ha már fészket foglal, hangjával is győzzön, ez a fontos, elől lenni, felette másnak.

Aztán.

A csicsergés felhőként tölt be mindent, a kakukknak vége, tavasz van és reggel, kék ég alatt ébredő világ hív: gyere, itt vagyok.

Tényleg. Ideje felkelni.

Kategória: .

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s