Ott vannak a csillagok.
.
Ott fenn, ahol a sötétség mutatja porszemnyi létezésed, ott vannak a csillagok.
Félhomály nyitja lelkedet, annak, kivel vagy, pillanatba sűrítve a napod, elfedve a gondolataidba férkőzni akaró kétségeidet.
Jó ez.
Persze nem jó, de mégis, enyhülést hoz, mintha a Balatonba merülnél egy forró nap után, a hamisságát meg nem hagyod áthatolni a fallá keményedett ködön, elég volt, küzdeni minek, a könnyű út is út, az is elvisz; a másik végét meg úgysem ismered.
Jó ez.
Persze nem jó, halott vágyaid mellőzni mégis segít, transzparensen mutatni nem kell semmit, nem is akartál, önigazolásba forduló szavak helyett nem választasz mást, a fekete is szín – miért lenne minden fehér?
Jó ez.
Persze nem jó.
De erődet letenni pajzsként a földre a csata előtt, az ismerős, szállhat madár föléd, ha felnézel, nem látod a napot, a sötétkék is szín, a csillagokat elfedő felhők meg nem vetnek árnyékot oda, ahova nézni csak egyszer lehet.
.
.
Nem jó ez. Nem jó.
Horák Árpád 