(1708.) Kislány

A tenger csendes volt reggel, hosszú hullámok érték el a partot. Napsütés – Caren imádta, nem tudott betelni vele.

Az a lila ruha volt rajta, John három hete megdicsérte, azóta a kedvence lett, és aznap is azért vette fel, mert John gyakran sétált le a sziklákhoz napfelkelte után. Caren csókra vágyott – Johntól akarta, csak tőle, és vagy ezerszer elképzelte, milyen lesz. Caren bilincset is akart a szívére – örökre.

Az asztal mellett álltak, amikor John felé fordult, és azt mondta: jó ez a lila; ez a lila ruha, rajtad. Caren lelke megpendült, addig nem tudta, mi az, olvasott hasonlóról, de John a valóságot adta neki – Caren lelkének pendülő valóságát.

John nem ment ki aznap. Eltelt a reggel, dél lett, aztán Caren azt vette észre a lila ruhájában, hogy csillagok világítják meg a parti fákat, az árnyékok hosszúra nyúltak – csak az ő mosolya nem szűnt meg.

Caren meglepetést is hozott, egész este készítette, a két kezével, és várta, hogy John-nak adhassa.

Nevetett.

Olyan őszinte volt minden. Melyről jött belőle, szerette, hogy van, hogy meg tud őrülni kicsit, és képes papírból pici zászlókat gyártani órákon át, csak mert tudja, hogy John szereti.

.

.

John négy hónap múlva megkérte Carent.

Caren sosem akart addig arany jegygyűrűt. Túl konvencionálisnak tartotta.

De John-tól.

John-tól csak arany kellett neki.

Kategória: .

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s