Szerző: Horák Árpád

Fairlanet mindenki sajnálta. Gyerekkora óta így volt ez, négy éves árvaként került a közösségbe, a gyülekezet fogadta örökbe, hetente más családnál lakott, nyájasak voltak vele, pátyolgatták, etették, beszéltek hozzá, de őszinteséget sehol nem kapott. Segítettek neki, ha nem érte el a botját, és félrenéztek, ha vetkőzött, hogy ne érezze kényelmetlenül magát a torz lába miatt.… Tovább (1463.) Fairlane 2 →

A májusi reggel idegesítette Fairlanet. A feje balra fordulva betikkelt, előre meredt, és a hűtő ajtaján tükröződő napfénnyel kezdett szemezni. Haragudott a világra. Ilyen volt a reggele, a szokásos reggele, rossz gondolatok foglalták el a fejét, leült a vaskályha melleti alacsony székre, és a kályha fölé tartotta a kezét. Tudta, hogy nem gyújtott be, nem… Tovább (1462.) Fairlane →

Kutya néz barna szemmel. Nem fáradt már, kezet akar nyalni, simogatást kapni, jöjjön fel a nap, párát űző nap, ami átmelegít csontot a szívéig. Igazi a kakukk is, hangosabb a többieknél - ha már fészket foglal, hangjával is győzzön, ez a fontos, elől lenni, felette másnak. Aztán. A csicsergés felhőként tölt be mindent, a kakukknak… Tovább (1462.) Reggel →