Kategória: .

A saját életed hőse vagy. Még soha senki nem ejtett ennyi könnyet, nem kell szerkeszteni a szavaidat, girlandtartó az ajtó felett, a félhomály kinyitja a lelkedet, a brokkolit meg villával adod a számba. Huszonhét nap. Ennyi telt el. Minden nap egy kaland veled, összekuszáltuk már, amit lehet, közben angyalok vigyázzák léptünket, felkeltjük a napot, hagyjuk,… Tovább (1271.) Könnycsepp →

A biológia tanárom mondta mindig, amikor nevettünk, hogy ezen is nevettek? És felemelte a kisujjját. A kisujja kicsit ferde volt, de nem erre gondolt. Szerinte csak azért nevettünk, hogy legyezgessük a hiúságát és húzzuk az időt. És ez így is volt. Átkozottul rosszak voltunk. Az osztályfőnök osztogatta az intőket, de annyit, hogy végül már nem… Tovább (1271.) Mint a kisujjam →

Surrogva pörgött a szoknyája, elfordult a forró tűzhelytől, a szoknya érdes anyaga meg végigsimított a combján, hogy eszébe juttassa a tegnapot. A tóparti ház előtt szelíden hullottak a levelek, a szürke kócsag egy hete elköltözött, pókháló borította be a túlsó partot és gyémántként csillogó harmatot szárított a szürke felhőkön átszűrődő napfény. Mégsem volt átlagos az… Tovább (1271.) Hanna →

Öt perc. Ennyi sem kellett. Nemhogy harminc. A három testőr eszménye nem volt meg benne, a másik oldalon állt. Macskás parancsolója küldte, ő ment, irány Anglia, hercegek között a leghercegebb, lilában; találmányok, tisztaság és ami elválaszthatatlan. Romkomot írt róla az élet. Szelíd vére nem vezette, szemét bekötötte - ő maga -, húsz állt neki sorfalat,… Tovább (1271.) Harminc perc sem →