A lovak futnak, az emberek szaladnak. Menekülni kell, jön az árvíz. Jön az árvíz, és elsodorja a partot, a házakat, a várost. A hullám robog, megy, pusztítani fog. Elpusztítja a partot, a házakat, a várost: az életet. A hullám odacsap, mint kalapács az üllőre, törve-zúzva fát és bokrot. És embert. A házak állnak, mint a… Tovább 616. Nap
615. nap
A nő háttal állt, fekete nadrágban, és a pulton álló pohárba pakolta a gyümölcsöket. A vastag üvegen megült a pára, a napernyők alatt is negyven fok volt, a tenger nem enyhítette a strandolók szenvedését, az egész part hideg italra vágyott. A férfi fogta a jelet. A nő már tegnap is flörtölt vele, és ahogy most… Tovább 615. nap
614. nap
Olyan lány volt, aki magában hordozza a csodálatost. Egyből beleszerettem. Szabályos, szép arca volt, tökéletes alakkal, igazi klasszikus szépség. Tudta, mi a helyes, és aszerint élt, meghódítva minden dobogó szívet. Sosem arról beszélt, amiről kellett, szeretett, és a hosszú, fekete szemöldöke, mint sötét bogár a napon, vonzotta a tekintetem. Úgy nézett rám, mint azelőtt senki,… Tovább 614. nap
613. nap
A harmadik hazugság hideg zuhanyként ér, szétrombolva a hitemet az emberismeretemben. És megint ugyanaz a motiváció, az önös érdek, az önzés és pénz. A számtalan mondat közé rejtett félrevezetés mögött ott a rettegés, a félelem a ki tudja mitől, ott van az önámítás, a hamis énkép és egy extra adag arrogancia. Azt orditja felém, hogy… Tovább 613. nap
612. nap
Sokkal nagyobb volt, mint amire számított. Tömörnek, nehéznek, megingathatatlannak tűnt. Joelnek a szfinx jutott róla eszébe, Egyiptom, az utazás Varennel, és az étterem, ahol először látta Susant. Az első pillanatra mindenki emlékszik, de ő biztos nem fogja elfelejteni. Elaludt az asztalnál, és amikor az álmában ott tartott, hogy a zuhanó liftben felrobbanó bomba letépi a… Tovább 612. nap
Horák Árpád 