– Amikor reggel felkelsz, gondolj arra, hogy milyen kiváltság életben lenni, gondolkodni, örülni és szeretni – nyitja meg Etel a társalgást. Az ALANY csak hümmög. Ismeri a Marcus Aurelius idézetet, és nem talál szavakat, amivel enyhithetné Etel gyászát. A mondatból megérti, hogy bár Etel tudja, hogy minden halálból élet születik, de ez az elmúlás pillanatában nem nyújt vigaszt neki. – Túl sok veszteség ért mostanában – folytatja Etel, fejét végig az ALANY combján tartva. – Az elmúlt három év egyetlen pozitívuma, hogy rádtaláltam. Milyen jó ez! Főleg az, hogy most már örökre megmaradsz nekem.
Mirci rossz néven veszi a társalgást. Nemtetszése jeléül finoman Etel könyökére csap puha mancsával. Elvégre vacsoraidő van! Etel, Mirci boldog fejlóbálásától kísérve, kivesz egy falatkát, és a fejét továbbra is az ölében tartva, az ALANY szájához nyújtja. – Kérsz? –
Az ALANY nem kér.
Horák Árpád 