Etel félig ül, félig fekszik a fotelben, amikor az ALANY belép. Rögtön hozzálép, megfogja a kezét, egy pillanatra megszoritja, aztán rögtön el is engedi, és a közvetlenül mellette álló fotelbe ül. Nem beszél. Csak figyeli Etelt. Etel szégyenlősen lehajtja a fejét, nem örül hogy nézi. Szép akar lenni. Az előbb nézte meg magát a tükörben, és látta, hogy az elmúlt negyvennyolc óra alatt bucira aludta a fejét. Ösztönös mozdulattal hátradobja a haját, aztán egy sóhajjal közelebb húzódik az ALANYhoz, és a vállára hajtja a fejét. Még mindig álmosnak érzi magát. Tudja mit kell tennie, az ápolónő felkészítette. Laza séta, könnyű úszás, mondta, és visszatér az energiája. A séta pont jó lesz, gondolja Etel. Hadd menjen a séta! Megkéri az ALANYt, hogy kísérje el középső fedélzetre.
Ötvennyolcadik nap
Horák Árpád 