(97.) Kilenc holdtölte 2. rész

– Absa! – Zoé úgy mondja ki a nevem, ahogy senki. A b-t megduplázza, az s-et pedig úgy ejti ki, mintha egy h betű lenne mellette. Abbsha. Csak Ő ejti így a nevem, és amikor türelmetlen, hosszan elnyújtja. És most türelmetlen. Már a farkasbőrök alatt vár. Talán fázik egyedül. A tél még nem tombol, de a víz már keményre fagy reggelre. Lassan be kell költöztünk az öregek barlangjába, a tűz mellé. De onnan nem látjuk a csillagokat! Szeretjük Zoéval a csillagokat nézni. Csak fekszünk a hátukon, Zoé feje a karomon, és nézzük az eget, ahogy a sötét éjszakában egyre erősebb fénnyel világítanak. A legerősebb fényű a kedvencünk. Az jön fel legelőször. Amikor Zoét a karomban tartottam, még évekkel ezelőtt, a legelső alkalommal, akkor csak reggel aludtunk el, amikor a felkelő nap fénye eltüntette a csillagokat az égboltról. Addig a csillagokat bámultuk. Azóta mindig kint alszunk, a barlang előtt. Kivéve persze a telet. Akkor behúzódunk a barlang egyik sarkába, és várjuk a jó időt, hogy újra a szabad ég alatt lehessünk. Még pár nap, és a barlangban fogunk aludni. Napnyugta után vagyunk már, Zoé türelmetlenségét mégsem értem. Tudja, hogy csak most jövök. Mostanában furcsán viselkedik. Mannonnal sugdolóznak. Mit akarhat a vén boszorkánytól? Ahogy közeledem felé, jól látható a széles mosoly az arcán. A nap már lement, de ez ég felhőtlen, és a hold erősen világít. Holdtölte van. Zoé ilyenkor mindig zizeg. Mint a farkasok. A farkasok ilyenkor kiszámíthatatlanok. Zoé nem. Csak több törődést igényel. Lehet, hogy most is csak erről van szó? Mintha valami több lenne. Elhessegetem magamtól a gondolataimat, és Zoé mellé bújok a farkasbőrök alá. Zoé azonnal hozzám simul, a combját szorosan körém fonja, és finoman az ajkamba harap. A bőrök alatt jó meleg van, Zoé már felmelegítette. Ezek szerint mégsem fázik. Más oka van a türelmetlenségének. Jólesik ez a meleg. Az egésznapos munka után. Mozdulatlanul fekszünk, élvezzük az ölelést. Aztán Zoé mesélni kezd. Gyerekekről mesél. Mostanában nagyon rákattant erre a témára. Állandóan erről pusmog a húgaival, és a törzs babáinál is a szokásosnál többször segédkezik. Már tudjuk, nekünk is lesz gyerekünk, de Zoé még nem várandós. Egyrészt szólt volna, másrészt észrevettem volna. A várandós nők teste megváltozik, és Zoé teste ugyanolyan, mint évekkel ezelőtt volt. Gyönyörű és ruganyos. Karcsú és izmos. Ahogy a számba harapott azt gondoltam, hogy felébredt benne a vágy. De nem. A vállgödrömbe fészkeli magát, és a napomról kérdez. Aztán Ő mesél. A telihold fényénél jól látszik, hogy közben havazni kezd. Néhány hópihe csupán. Az első hószállingózás idén. Korán jött. Csak az arcunk van szabadon, a farkasbőrök mindenhol beborítanak. Az első hópihe eléri Zoé arcát. Enyhén megrázza az arcát, miközben szélesen elmosolyodik. Magában kuncogva húzza a fejünkre a bőröket. Imádom, amikor játszik! Fejünkre húzott takaróval is folytatjuk a beszélgetést. Imádom, ha Zoé mesél nekem. Legtöbbször a téma teljesen érdektelen számomra, mégis imádom hallgatni. Ahogy mesél, amiről mesél, aminek örül, amin felháborodik… Ezek mind megmutatjak nekem, hogy milyen Ő. Mintha magáról mesélne. Az álmairól, a vágyairól. Minden gondolatát ismerem. Miközben mesél, én simogatom a bőrét, és amikor egy-egy érzékenyebb testrészéhez kòzelitek, elakad a szava, a légzése felgyorsul, a szeme csillogni kezd. Először a hasára teszem a kezem, ott kezdem el simogatni. Sokáig elidőzök ezen a helyen. Zoé követelőzően mocorogni kezd, de én nem hagyom magam siettetni. Nem hagyom, hogy iranyitson. Körkörösen simogatom a hasát. A bőre forró és sima. Úgy siklik rajta a kezem, hogy szinte nem is érintem. A csipőjét megemelve a tenyeremhez préseli magát. Visszatartott lélegzettel megfeszül a teste, mint egy íj, hogy aztán rövid idő múlva, visszazuhanjon puha fekhelyünkre, és ernyedten elnyúlva fogadja a további simogatást. A hasárol a hosszú, izmos combjára csúsztatom a kezem. De csak hogy rövid idő elteltével visszahúzzam. Csak kalandozok egy kicsit a combja külső részén, aztán visszatérek az általam annyira imádott pocakjára. Aztán a combjára indított kalandozások egyre sűrűbbek lesznek, és egyre tovább tartanak, míg végül a kezem ott marad. A simogatás itt egy idő után a combja külső részéről a belső részére kerül át. Ez a rész már nagyon érzékeny. Zoé egyre gyakrabban harapdálja az ajkamat, és egyre nagyobb szüneteket tart a történetben, amit éppen mesél nekem. Én egyre ritkábban kérdezek közbe, és az ajkam harapdalása lassan folyamatos csókká változik. A kezem még visszatér a hasára, a szám eltávolodik az övétől, már amennyire ez lehetséges, mert Zoé kis horkantásokkal, egyre gyorsuló légzéssel fejezi ki nemtetszéset. És ha esetleg kétségem lenne, azt is eloszlatja egy vad harapással, amitől kiserken a vérem. A vér édes ízét mindketten érezzük, Zoé vadul szív ki minden cseppet az ajkaimból. Egy mozdulattal fölém gördül, a csipőjét az enyémhez nyomja, és két kézzel a mellkasomra támaszkodik. Mindkét kezem a fenekén pihen. Szinte nem is mozgatom, de ez a majdnem mozdulatlanság nagyobb hatással van rám, mintha simogatnám. A takaró alatti sötétben nem látom a szemét, mégis tudom, hogy engem néz, közvetlen közelről. A meleg lehelete minden kilégzésnél eléri a számat, és ahogy az idő telik, úgy lesz egyre nyugodtabb. Amikor Zoé teljesen megnyugszik, a két karját a fejem alá dugva a teljes felsőtestével hozzám simul. El is aludna, ha az ujjaimmal nem érinteném meg finoman a derekát. Ahogy hozzáérek, finoman megrándul, és amikor a kezem a csipőjére csúszik a szája megkeresi az enyémet, és hosszú időre összetapadunk. A beszélgetésnek ezzel vége. Zoé légzése még egyenletes. Szinte lustán mozog. Pici apró mozdulatokkal helyezkedik rajtam. Ez azonban nem tart sokáig. A légzesünk felgyorsul, és amikor már sokadszorra harapunk egymás szájába, egy mozdulattal oldalra fordulok, és helyet cserélek Zoéval. Felülre kerültem. Hallom a saját zihálásomat az övével keveredni, és mindkét kezét erősen markolom, miközben csókolom a száját. Aztán elemelkedek a szájától, amit dühös horkantással vesz tudomásul, és próbál a számba harapni, de én elforditom a fejem. Mivel a számat nem képes elérni, oldalra fordítja a fejét, és keményen a felkaromba harap. Az izmaim megfeszítésével védekezek, és közben mosolyogva, lassan visszatérek a szájához. A sötétben nem látom, de tudom, hogy Ő is mosolyog. Ismerem Őt. Azt is tudom, hogy a vágy már ugyanúgy eluralta  Őt, mint engem. Miközben megcsókolom, érzem, hogy a combjaival átöleli a derekamat. Újabb harapás a szájába, aztán a nyelvem finoman az ajkai közé dugom, és összeforrunk egy hosszú ölelésben.