– Absa! – Zoé elnyújtva ejti a nevem. Türelmetlen. Jó harminc méterre áll a barlangtól, a völgybe vezető ösvényen. – Megyek! – A válasz láthatóan nem nyugtatja meg, türelmetlenül toporog. Ünnepelni akar. Ezt a barlangban még nem teheti meg, a többiek még nem tudják, hogy várandós. Már, ha az. Semmi látható jele nincs a születendő babánknak, Zoé mégis magabiztos. Egy csepp kétség sincs benne, hogy gyermeket vár. Elvileg fát megyünk gyűjteni, de ez csak alibi. Kettesben akarunk lenni. Fára amúgy sincs szükség, Bartal kiváló törzsfőnök: a törzs felkészült a télre. Van elég tüzelő és élelem. Zoéval a folyó felé indulunk, de csak a fennsíkon lévő tisztásig megyünk el. A folyó egy napi járóföldre van, de a mi tempónkban fél nap alatt megjárjuk. De ilyen hidegben még ez is sok. Csak sötétedés után érnénk vissza, amikor a pocsolyák már javában befagynak. Ma elég lesz a tisztásig. Ott lesz időnk egymásra úgy, hogy nem kell végiggyalogolnunk a napot. Ahogy Zoét élérem, egyből átkaroljuk egymást, és gyors tempóban, szinte futva indulunk lefelé az enyhe lejtőn. Zoé menet közben felém fordul, és egy gyors mozdulattal a számba harap. Azonnal megállok, magam felé fordítom, és olyan közel hajolok az arcához, hogy az orrunk szinte összeér. Zoé arcán huncut mosollyal villámgyorsan átkarolja a nyakam, és szemből az ölembe ugrik, és a lábával egyből átkulcsolja a derekamat. Közben hátravetett fejjel szívből felkacag, és vadul rángatni kezd, hogy nehezebben tudjam tartani. Nem igazán hat rám, meg sem érzem a negyvenöt kilóját. Hogy lecsillapítsam megcsókolom. Finoman és puhán érek a szájához. Picit elhúzódik, a fejét enyhén jobbra fordítja, és olyan mosollyal néz rám, ahogy csak Ő tud. A boldogság, ami minden porcikájából sugárzik, keveredni kezd az anyák erős belső kisugárzásával. Gőzöm sincs, ezt hogy csinálja, néhány órával azután, hogy teherbe esett. Az egész napunk ilyen. Túláradó boldogság minden mozdulatban és tettben. Hogy nem látja ezt más? Zoé miután leszáll az ölemből, és kézenfogva sétálunk tovább, mesélni kezd. Miután abban megegyezünk, hogy mindketten ugyanazt éreztük, elmeséli, hogy Mannon, ez a fogatlan vén boszorkány, akit imádok, már az első mondatában gratulált neki. Ő még nem is mondott semmit! Ijesztő. Honnan a fenéből tud Ő ilyeneket? Azt mondta neki Mannon, folytatja Zoé, hogy mától töltsön több időt a gyerekes anyákkal. Ez nem fog nehezére esni, mert Ő is erre vágyik. – Na! Nem gondoltam, hogy a gyerek miatt kevesebb időt töltünk együtt! – mondom erre én, mire Zoé egyből rávágja, hogy – Dehogy! –
A tisztást elérve összegyüjtünk néhány ágat, amit majd hazaviszünk, aztán Zoé faggatózására elmondom, hogy milyen volt a tegnap este. Minden tél beköszönte előtti holdtöltekor a törzs nagy ünnepséget tart. Miután lehullott minden levél, és a környezetünk “aludni” tér, mi is ezt tesszük. Csak előtte ünneplünk egy kicsit, hogy azután jólessen a három napos alvás. Ez persze nem szó szerint értendő. De az ünnepi vacsora után a törzs három napig valóban nem mozdul. Rajtunk kívül csak ketten hagyták el a barlangot, a többiek most három napig a puha farkasbőrökön heverve “alszanak”. Az ünnep két részből áll. A második résznél, a vacsora után a törzs kettéválik, és minden férfi, a legfiatalabbtól a legidősebbig az erdőbe vonul, a barlangban csak nők maradnak. A férfiak a sötét erdőben a bátorságukat bizonyítják, ami nagyjából abból áll, hogy az előre odakészített nagy mennyiségű sört elfogyasztják. És így kellően felbátorodva, hajnalig az erdőben szórakoztatják magukat. Minden férfi üres vizestömlővel érkezik, amit aztán jóféle sörrel töltünk fel, és versenyben igyekszünk minél gyorsabban meginni. Néhány fiatalabb harcos, aki először kap a bogyószörp helyett sört, általában az elsők között végez, majd végighányja az éjszakát. Az egyikük úgy elkeveredett a vaksötét erdőben, hogy jóval később értünk vissza, mint ahogy terveztük. Zoé ekkor már türelmetlenül várt a takaró alatt. Az egyik ifjú bizony még másnap is bátor volt a sörtől, de az este fantasztikusra sikerült. Ez minden évben így van. Senki nem érti ennek az ünnepnek a lényegét, még Mannon sem, de ez senkit nem akadályoz meg abban, hogy jól érezze magát. A nők is söröznek, meséli Zoé, de sokkal visszafogottabbak, mint a férfiak. Ilyenkor Mannon, kihasználva, hogy minden férfi távol van, termékenységi rítusokat mutat be. – Hogy mit? – kapom fel a fejem – Tudtam, hogy a vén boszorkány keze benne van a dologban! – Zoé csak mosolyog. Tudja, hogy imádom Mannont.
Az erdőbe való indulás előtt Zoé, a rendkívül savanyú bogyószörpből tölt a vizestömlőmbe, mert tudja, hogy szörppel keverve szeretem, mint a tőlünk délre, a folyó mellett élő törzs tagjai. Gyakran jártam ott apámmal. Amíg élt, sokszor elvitt oda. Rengeteget tanultam tőlük. És nem csak azt, hogy milyen finom a sör szörppel. Zoéval lassan indulunk útnak, és élvezzük, hogy még nincs túlzottan hideg. A tegnap esti hószállingózásnak nyoma sincs, semmi nem maradt meg a lehullott hóból. Az utat jól ismerjük. Egymást átkarolva sétálunk az enyhén emelkedő ösvényen. Minden békés körülöttünk. Boldogok vagyunk. Némán tesszük meg az utat az alsó barlangokig, hogy ott aztán az alibi fát letegyem a többi közé. A barlangba lépve Zoé látszólag ugyanúgy viselkedik, de Amaranta, ahogy meglátja, döbbenten lemerevedik. Zoé anyjának arca kész tanulmány. Először a felismerés döbbenete. Hogy Amaranta honnan tudja, hogy Zoé várandós, arról fogalmam sincs. De hogy tudja, az biztos. Az arcára van írva. Márpedig nem Mannontól. Mannon a törzs szabályainak tudója és őrzője. A szabály szerint Mannon csak a fogantatás utáni második holdtölte napján közölheti a törzs tagjaival, hogy a törzs egy taggal bővülni fog. Mannon soha nem szegné meg ezt a szabályt. De úgy tűnik, erre nincs is szükség, mert Amaranta anyai és női intuíciója tökéletesen működik. Először megdöbben, aztán boldog lesz, legvégül egy csipetnyi aggodalom van az arcára írva. A lányához siet, és forrón átöleli. Az Ő méhének gyümölcse, Zoé, rövidesen egy unokával ajándékozza meg Őt. Számomra teljesen érthetetlen módon a törzs minden nőtagja azonnal veszi a jelet, és ahogy Zoé egyre beljebb halad a barlangban, a nők bátorítóan megérintik. Csak egy futó érintés, nem több. Jelezve, hogy tudom, és támogatlak és szeretlek. A férfiak eközben semmit nem érzékelnek az egészből, és ez így is marad még két hónapig. És igen. Eddig én is vak voltam. Soha nem vettem észre, hogy valaki gyermeket vár, csak akkor tudtam meg, amikor Mannon bejelentette. Ma részese lehettem ennek a csodának. Úgy érzem, sok fantasztikus élmény vár még rám, amíg Zoé megszüli a babánkat.
Horák Árpád 