Aszter a legrövidebb ösvényt választja, azt amelyik a második és a harmadik hegy közötti völgyben fut. A három barlang, ahol Bartal törzse él, az északra néző oldalon fekszik a három, egymás mellett álló hegyen. A hegyek északkeleti irányban közelítik meg a folyót, egyre csökkenő magasságban. Mint a hullámok, amik elérik a folyó partját, úgy lesznek a hegyek is egyre alacsonyabbak, ahogy a folyóhoz közelítenek. Az ösvény Agaton törzse felé a második hegyet követő völgyben vesz éles kanyart, és fordul a síkságon lévő falu felé. Ez a legrövidebb út. Nem a legkönnyebb, mert miután a barlangok előtt leereszkedünk a sűrűn nőtt fák között a völgybe, az egyből és meredeken emelkedni kezdő út teszi próbára az erőnket. A második hegyen, annak majdnem a csúcsáig futó ösvény északnyugatról kerüli meg a hegyet, gyönyörű kilátást nyújtva a folyó túloldalára. Innen ellátni egészen a Farkasok völgyében lévő sűrű erdőig, sőt még tovább. Jó időben, ha süt a nap, és tiszta a levegő, mert a pára már elült, tisztán kivehető a Vértörők néhány kunyhója a síkság folyótól északra eső részén. Ahogy átfutunk ezen a részen, senkinek nem jut eszébe nézelődni. Jól ismerünk itt minden bokrot és fát, és most földre szegezett tekintettel tesszük a lábunkat egymás után, újra és újra, magunk elé. A zsák a hátamon pontosan illeszkedik. Nem akartam az útra hozni semmit, de Mannon az utolsó pillanatban a kezembe nyomta. Azt mondta, hogy csak vigyem magammal. A zsák olyan könnyű, mintha üres lenne. Majd a pihenőnél megnézem, hogy mi van benne. Mikor eléjük a második hegy, egyben az utunk legmagadabb pontját, Aszter gyorsabb tempóra vált. Innen már csak lefele futunk. Hanga, aki jól ismeri az utat, és jól tudja, hogy amikor a síkságot elérjük, pihenőt tartunk, megelőzi Asztert, és Zoét is maga mellé intve szédületes tempóban elhúz tőlünk. A két lány rövid időn belül eltűnik az egyik kanyarban. Hanga mindig ezt csinálja, hogy aztán a szokásos pihenőhelynél bevárjon bennünket. Én Aszter mellé zárkózom fel, és egymás mellett futunk tovább az egyre szélesedő ösvényen. Ahogy közeledünk a siksághoz, a fák egyre ritkábban nőnek, majd a síkságon már csak fű, és néhány bokor lesz, majd Agaton falujánál már csak fű, fű és fű. Ez olyan, mintha a szellemek a nagyobb növényeket a magasabb helyekre rakták volna. Amikor elérjük a hegy és a síkság találkozásánál lévő, szokásosnak nevezhető, pihenőhelyet, Aszter rövid pihenőt rendel el. Továbbra is Ő vezeti a csapatot, Ő a leglassabb négyünk közül, ezért hozzá igazodunk. Mindhárman könnyedén tudjuk tartani vele a tempót. A pihenőhelyen nincs hó, úgy látszik, csak a hegyekben havazik még. Innen a faluig nyilegyenes az út, semmi emelkedő, semmi kanyar. Tavasszal és nyáron nagyon szeretem az útnak ezt a részét, mert ahogy a hűvös erdőből a napsütötte rétre érünk, és meglátjuk a virágokkal borított mezőt, az lenyűgöz. Minden ezer szinben pompázik, mintha a színek versenyeznének, hogy ki feltűnőbb, és mindegyikük meg akarná mutatni magát. De most nem ilyen a rét. Minden színtelen. A fű elvesztette gyönyörű mélyzöld színét, a virágok pedig már rég elhervadtak. Száraz, szürkés színű, élettelen fű mindenütt.
Kibontom a zsákom , hogy megnézzem, mit küldött az útra Mannon. Értetlenül nézek a tűzgyújtó szerszámra. Ez most mi? Ez most minek? Az úton sehol nem fogunk tüzet rakni. Érthetetlen, hogy Mannon miért küldte ezt el. Megzavarodott vajon a vén boszorkány? Biztos, hogy nem! Vág az esze, még ha ezer holdtöltével ezelőtt született is. Na de akkor ez most mi? Mannon nem tesz semmit ok nélkül. Valamit látott előre, az biztos. Valamit látott. És úgy gondolta, hogy szükségünk lesz tűzre. Na de mikor? Egy napon belül, egy rövid pihenővel fogjuk elérni Agaton faluját. Vissza ugyanígy. Nem rakunk tüzet sehol. Meg kell kérdeznem Mannont, hogy mit akart ezzel. Meg a többi furcsaságát is. Amiket mostanában művel. Régen nem kereste a társaságomat. Igazából senkiét sem kereste. Ha kértek tőle valamit, azt is vagy megcsinálta vagy nem. Most meg ad nekem egy tűzgyújtót, hogy vigyem magammal? Mit akar vajon a vén boszorkány? Nagyon aktív. És ez nem jelent jót. Mannon akkor aktív, ha baj van. Ha megsérül valaki a harcban, ha eltörik egy csont, ha valaki betegen fekszik, mert mozdulni sem tud. Akkor Mannon jön és segít. Begyógyitja a sebet, összeforrasztja a csontot, kikúrálja a beteget. De ha nincs nagy baj, nem jön. Apró cseprő ügyekkel nem foglalkozik. Elhessegeti a hozzá fordulókat. Hagyjátok békén, oldjátok meg, mondja nekik. Most pedig mit csinál? Tudást ad át. Nekem, Atosnak, és persze főleg Hanának. Mannon készül valamire. Ő már tudja, hogy baj lesz. Tanít bennünket, hogy helyt tudjunk majd állni. Ha eljön a baj. Mert úgy tűnik, hogy Mannon szerint eljön a baj. Hamarosan.
Rekord idő alatt érjük el Agaton törzsének területét. A falut még el sem érjük, amikor Agaton jön elénk néhány harcosával. Nem vagyunk meglepve. Állandóan figyelik a síkságot. Agaton arca rezzenéstelen, de a feszültségét nem tudja letagadni. Hangát is csak futólag üdvözli. Azonnal tudni akarja, hogy mi történt. Mégis meglepődik, amikor a szarvasvonulásról hall. Nem erre számított. A szavaiból egyből kiderül, hogy tud Mannon jóslatáról, és nem kételkedik benne, hogy kegyetlen tél közeledik. Mannon híre már rég átlépte Bartal törzsének határait. Én és az apám, már sok holdtöltével ezelőtt is számtalanszor kísértük Mannont Agatonhoz, hogy a törzsének valamelyik tagját meggyógyítsa. Mannon tudásának híre messze földre eljutott. Egy ideje már nem vállalja ezeket az utazásokat, de régebben sok időt töltött távol a törzstől. Mégis, ha a törzsből valakinek szüksége volt rá, akkor mindig ott volt. Nem tudom, hogy csinálta, de így volt. Ha fontos volt, mindig kéznél volt. És a gyerekeket megkülönböztetett figyelemmel fogadta. A felnőtteket elzavarta, ha értelmetlen kérdéssel vagy kéréssel zaklatták. De a gyerekeket nem. Velük hosszan elbeszélgetett, és gyakran mesélt nekik azokról az időkről, amikor ők még nem éltek. Minden gyerek szájtátva csüngött a szavain. Időnként kiszinezte a történeteket, és nem egyszer halálra remitette a hallgatóit a szörnyekről szóló történeteivel. A gyerekek ilyenkor sikoltozva rohantak az anyjukhoz védelmet keresve, hogy aztán másnap már alig várják, sőt szinte követeljék az újabb történetet. Mannon, bár az utóbbi időben szinte teljesen kivonta magát a törzs életéből, de a mesét nem hagyta el. Mannon és gyerekek. Teljesen különböznek egymástól, mégis mintha egyformák lennének.
Horák Árpád 