– Mesélj nekem arról, hogy hogy fogunk élni! – Zoé, fejével a vállamon, mellettem fekszik. Az ég felhős, nem látszanak a csillagok. Ez már a második nap, hogy éjszakára beborul. Az idő még mindig őszies. Semmi nem utal arra, hogy kemény tél közelegne. A holdat sem látni, csak a jobbra tőlünk izzó parázs ad némi fényt. A fák árnyéka megmozdul, ahogy egy egy láng újraéled. A farkasbőrök alatt fekszünk. Csodálatos napunk volt. Olyan, amire azt mondod, bárcsak soha ne érne véget. – Mesélj arról, hogy hogyan fogunk élni! – Zoé megismétli a felszólítást, és mindkét kezével a mellkasomra támaszkodva az ajkamon lévő sebeket kezdi vizsgálni. A mutatóujja hegyével finoman, körkörösen kezdi simogatni, éppen csak érintve a számat. Nem tudok, nem elmosolyodni. Zoé széles mosollyal válaszol. Ez az a mosoly, amivel megnyitja a szíveket. Zoét az egész törzs imádja! A törzsfőnök legidősebb lányaként már gyerekkorától megkülönböztetett figyelem övezte. Bartal is kényeztette, jóval többet törődött Zoéval, mint a húgaival. Már egész kiskorában megtanította az ijjal bánni. Napokig járták az erdőt, és lőttek mindenre. Apa és lánya. Amaranta boldogan figyelte, hogy mennyire egymásra találtak. Zoé, aki Amaranta szépségét örökölte, vadságát és harcos énjét Bartaltól. Mintha mindenből a legjobbat kapta volna. Csodálatos nő lett belőle.
Zoé, az állával a mellkasomra támaszkodva, már harmadszor szólít fel. – Mesélj arról, hogy hogyan fogunk élni! – A fejemet kissé felemelve megcsókolom a száját, és mesélni kezdek. – A tél végéig a barlangban maradunk. Bartal törzséből tízen, Agatontól még tízen csatlakoznak hozzám. Tavasszal, amikor a falut elkezdjük épiteni, még húszan jönnek Agatontól. A falu nyár elejére kész lesz, akkor a többi törzsből is fogadunk tagokat, és a cél, hogy először hetven, majd rövid időn belül százötven tagunk legyen. Egy ekkora törzs biztonságban tud élni. Egy ekkora törzs meg tudja védeni magát a Vértörőktől, vagy bárki mástól. Tavasszal gabonát fogunk vetni, aztán aratás után lepényt sütünk. – Zoé elmosolyodik a lepény emlitésére – Persze vadászni is fogunk, halat is fogunk, és később néhány jelentkezőt megtanitok vasat olvasztani. A kunyhókat a folyó északi partján állítjuk fel, közvetlenül a gázló felett. – Igen – mondja Zoé – olyan kunyhót, amiből látni az eget! – A vándorok ezt a gázlót használják. Kitűnő hely a cserék lebonyolitására. Az első időszakban, amikor még csak húszan leszünk, nagyon ébernek kell lennünk. És bár Hanga, és az Agaton törzsbeli lányok kivételével mindeneki harcos lesz, hiszen öregek és gyerekek nem lesznek velünk, és így ugyanannyi harcosunk lesz, mint a Vértörőknek, félő, hogy ránk fognak támadni. A Vértörők nagy előszeretettel támadnak télen, és bő egy napi járóföldre leszünk csak tőlük. A Vértörők jól ismerik a Farkasok völgyét, a barlangot, minden bejáratával, egyáltalán az egész környéket. Szóval óvatosnak kell lennünk. Hát ennyi. Ez a terv! – Jó terv! Mannon azt mondta, hogy ő is így csinálná. – Zoé a mellkasomra fekteti a fejét. Én a hajába túrok. Csak fekszünk, és hallgatunk. Csendes az erdő. Aztán Zoé kezd el mesélni. Hogy mi lesz, ha megszületik a babánk. Arról beszél nekem, hogy hogyan kell felöltöztetni, etetni, gondozni egy ilyen pici babát. Hogy kell megfogni, hogy kell tartani, mikor fog enni, és mikor fog aludni. Amit mond, abból úgy tűnik, hogy aludni nem nagyon fog. Nagy lelkesedéssel beszél, teljesen belelovalja magát. Felül, és mutatja, hogy hogy fogja ringatni, hogy elaludjon.
Zoé elfárad. Egyszerre alszunk el a már csak parázsló tűz mellett. Nincs szükség nagy tűzre, enyhe az éjszaka. Nem alszunk régóta, amikor mozgást érzékelek. Inkább az ösztöneim, mint a hallásom ébreszt. Kipattanok a farkasbőrök alól, és a dárdámat két kézre fogva, néhány lassú lépéssel a sötét erdő felé indulok. Zoé is azonnal felpattan, és féltérdre ereszkedve vesszőt helyez az idegre. Az erdőre céloz, amerre indultam. A fejemmel visszafordulva intek neki, hogy leteheti a fegyvert. – Farkasok – Zoé még mindig kifeszített ijjal térdel. – Nem fognak támadni! – Visszalépek a parázs mellé, és ágakat dobva a tűzre, felszitom azt. A lobogó lángok az egész tisztást bevilágitjak. Zoé mellém lép, és hozzám simul. Az íj még mindig a kezében van. A tisztás szélére mutatok. – Látod? Farkasok. Nyugatról kerülnek meg bennünket. Délre tartanak. Ez egy kisebb csoport, nem az egész falka. Vadászni indulnak. Figyeld! Lendületesen futnak, és folyamatosan előzgetik egymást. Szokatlan, hogy átkeltek a folyón. Minden állat nagyon furcsán viselkedik. Először a szarvasok, aztán most ez. – Lehet, hogy vissza kellene mennünk a barlangba. – Holnap. Holnap visszamegyünk. Bár nem szívesen! – Zoéra mosolygok – Jó itt veled! – Rossz előérzetem van. – Mire gondolsz? – Nem tudom pontosan. Csak érzem, hogy valami baj lesz. Valami rossz közelít. – Holnap hazamegyünk! – zárom le a beszélgetést. Én nem érzek semmit. De hát kettőnk közül Zoé a boszorkány!
Nem alszom már az éjszaka hátralévő részében. A dárdámra támaszkodva őrködök. Tudom, hogy feleslegesen. Jól ismerem a farkasokat. Egyrészt félnek a tűztől, másrészt nem kockáztatnak meg egy ember elleni támadást. Zoé túl izgatot, csak szakaszosan alszik. A fejét az ölembe hajtja, és minden kisebb zajra felriad. Zoé, nő létére, tapasztalt vadász, de most az anyai ösztönei nem hagyják nyugodni. Csak közvetlenül napfelkelte előtt alszik kicsit hosszabban. Amikor ébren van történeteket mondat velem, de érzem, hogy nem figyel. Az érzékszervei kiélesedtek. Harcra kész. Ha kell, megvédi születendő gyermekét. Fantasztikus ez a változás. Másfél holdtölte telt csak el a fogantatás óta, Zoé mégis mindent ennek rendel alá.
Váratlan zaj hallatszik, ezúttal az ösvény irányából. Felkelünk, és arra fordulunk, amikor hangos – Absa! – kilátást hallunk. A kiáltás nekünk szól. Figyelmeztetés, hogy jövünk, és nincs rossz szándékunk. Megismerem Kada hangját, aki rövidesen feltűnik az ösvényen Aijal az oldalán. Ai, ahogy Zoét meglátja, kilő, mint egy nyil, és valami furcsa hangot hallatva Zoéhez rohan, és átöleli Őt. Kada, ahogy hozzám ér, megjegyzi, hogy furcsák ezek a lányok. Hát tényleg furcsák! – A farkasok? – Kada úgy néz körül, mintha keresné őket. – Délre mentek. – Kada bólint. – Mannon felvert bennünket éjszaka, hogy farkasokat látott, és hogy jöjjünk ide, és nézzük meg, hogy mi van veletek. Szerinte szokatlan, hogy átkeltek a folyón. Úgyhogy előttünk hozzátok. – Mondja ki Kada a nyilvánvalót. Azon nem akadt fenn, hogy Mannon szinte teljesen vak, és ha látna is, eddig akkor sem láthatna el az éjszaka közepén.
A tűz köré telepszünk, Kada egyből enni kezdi a sült hal maradékát, Zoé pedig Aijal beszélget. A tűz lángja magasra csap a rádobott fától, és újra az egész tisztást bevilágitja. Farkasnak nyoma sincs. Az éjszaka hátralévő része nyugalomban telik.
Horák Árpád 