-Absa! – Bartal? – Az alsó barlangban ülök a földön, a jobb lábam kinyújtva pihen egy farkasbőrön. Kada támogatott át ébredés után, és hagyott magamra egyből, hogy Aihoz visszatérjen. Lassan már tudok menni, hét nap és tökéletes lesz a lábam. Semmi dagadás, csak egy kis tompa sajgó érzés. Kilenc nap múlva, amikor költözök, már teljesen rendben lesz.
Bartal lép mellém, aztán ül le a sziklára, ami mellett a lábam kinyújtva pihentetem. Hogy rá tudjak nézni, kissé fel kell emelni a fejem. Bartal a fülemhez hajol, és ha nem is suttogva, de halkan kezd beszélni hozzám. Hónapokkal ezelőtt megegyeztünk Bartallal, hogy hogyan válik ketté a törzs. Mindenben hozzá igazodok, ami azért nem nehéz, mert tökéletesen egyetértünk. A terv, amit még Zoéval sem osztottam meg, egyszerű. Két nap transztánc, aztán indulok. Egyedül. Igen egyedül. Egy nap múlva Zoé követhet. Csak úgy tud eljönni, ha mindent hátrahagy. Nemcsak, hogy nem hozhat magával semmit, de ha jönni akar, ki kell mondania a törzs előtt, hogy az én törzsemet választja, ami azt jelenti, hogy ide nem térhet vissza soha többé. Soha. Mindent itt hagy, ha engem választ. A törzsét, a szüleit, a testvéreit, a barátait… Mindent. És én nem leszek itt, hogy mellette legyek, hiszen már egy napja a Farkasok völgyében lévő barlangban leszek. Nehéz nekem így itt hagyni Zoét, de vannak dolgok az életben, amit egyedül kell megtennünk. És ez ilyen. Ha itt lennék, és segítenem Őt, azzal csak gyengiteném. És elvennék tőle valamit. Tudom, hogy Zoé erős, és szeret engem. El fog jönni hozzám. Egy nappal Zoé indulása után, Bartal megnyitja a törzset, vagyis bárki csatlakozhat hozzám, ha akar. De az ár, amit ezért fizetniük kell, ugyanaz. Nincs visszaút. Bartallal úgy látjuk, hogy hat – nyolc ember lesz, aki csatlakozik hozzám. A második körben indulók egy heti élelem mellett, minden tárgyukat magukkal hozhatják. Csak Zoé az, aki meztelen fenékkel kell, hogy távozzon. Ő semmit nem hozhat. És most a probléma! Egy éjszaka alatt térdig erő hó esett. Ha ez így marad, és továbbra is ilyen ütemben esik a hó, akkor pár napon belül embermagasságú lesz mindenütt. Most az idő megenyhült, de ha ez az óriási mennyiségű hó összefagy, az járhatatlanná tesz minden ösvényt. Hideg és nagy hó. Zoé ráadásul csak egyszer járt a barlangnál. Ha nem lenne hó, játszva odatalálna, hiszen kitűnően tájékozódik. De hó minden tájékozódási pontot elfed. Plusz ekkora hóban átkelni a folyón! Ilyen időben az út másfél nap. Zoé nagyon veszélyes helyzetben lesz. A törzs ősi szabályainak megváltoztatása fel sem merül. Bartal apaként, én szerelmes férfiként keresem a megoldást, de nincs semmi ötletünk. Zoé ellen összeesküdött a sors. Bartallal meghozzuk a végső döntést: nem avatkozunk bele Zoé érdekében semmilyen módon. Ez az Ő élete. Ez az Ő sorsa. Őseink szellemeire bízzuk, hogy vigyázzák a lépteit. Mindketten keményen bólintunk, de ahogy Bartal feláll, és eltávolodik tőlem, összeszorul a szívem. Ebben a helyzetben a szellemek segítsége kevésnek tűnik.
Egész nap alig látom Zoét, és amikor pillanatokra feltűnik, mintha kerülné a pillantásomat. Biztos csak képzelődöm, gondolom, de amikor este egyedül térek nyugovóra, akkor már nem kell gondolkodnom. Zoé nincs mellettem. Nem szól, és nem jön. Hát ez szuper! A lábam félig összeforrva, minden idők legnagyobb tele jön, a lány akit szeretek, és aki a gyermekemet várja se szó, se beszéd eltűnik, és mindez kilenc nappal a nagy nap előtt! Nem állnak jól az ügyeim!
Hana jön, és letérdel mellém. Zoé beteg, jelenti ki minden bevezető nélkül. Rosszkedvű, fáj a hasa, az arca felpuffadt. Az arca? Kérdezek vissza. Az a baba miatt van,nem? Az még ilyenkor nem látszik, vilagosit fel Hana. Na! Bumm! Mi jöhet még! – És mikor jön át? – kérdezem – Nem akar látni! – válaszolja Hana. Na! Ez egyre rosszabb! Felkekek, hogy az alsó barlangokba menjek, hogy megnézzem, hogy van Zoé. -Jobb, ha nem mész most oda! – figyelmeztet Hana, de a szemem villanásából látja, hogy jobb, ha nem szól többet. A barlangok közötti rövid ösvényen le van taposva a hó, de így is látszik, hogy jelentős mennyiség esett. Átcsúszkálok az alsó barlangba, és a szememmel Zoét keresem. Amarantával beszélget, és ahogy meglát, elforditja a fejét. Ugyanúgy, elfordulva áll végig, amíg lassan odasántikálok hozzá. A szeméből csorognak a könnyek. Finoman megfogom a vállát, és magamhoz húzom. Hozzám simul, és érzem, hogy a forró könnyei folynak le a nyakamon. Felemeli a fejét, és rám néz. Az arca annyira feldagadt, hogy a szeme már csak egy vékony csík. Alig lát ki. Sápadtan nézem. Mi történt veled szerelmem! Lehajtja a fejét, ahogy az elsápadó arcomat meglátja. Mintha szégyellné magát. Leülök, és az ölembe veszem. Megcsókolom a nyakát, a fülét, és ha már ott van a szám, a fülébe súgóm, hogy “nagyon szeretlek téged”. Megrándul erre három szóra, majd olyan gyorsan alszik el, mint aki csak erre várt.
Körbenézek, ölemben az alvó Zoéval, és Amaranta, mint aki ezt várja, int nekem, hogy ott van egy hely, ott aludhatunk. Zoé nem ébred fel, ahogy oda viszem, a takaró alatt összesimulunk, és rövidesen én is elalszom. Arra ébredek, hogy Zoé álmában nagyot rándul, és miután ettől kissé magához tér, megcsókolja a számat. Érzem, hogy a szája is erősen fel van dagadva. Visszacsókolom, és a kezem a meztelen derekára csúsztatom. – Csúnya vagyok? – kérdezi – Mi? — Csúnya vagyok? – Nem, dehogy gyönyörű vagy! Mire gondolsz? – Fel van dagadva az arcom! – Na és? Majd elmúlik! – Nem akartam, hogy így láss! – Mi? Ezért nem jöttél aludni? – Igen. – Én meg azt hittem, hogy valami baj van! – Zoé szorosan magához ölel. – Úgy féltem! – mondja – De hát mitől? – Hogy nem fogsz szeretni ilyen arccal! – Hirtelen nem tudok mit válaszolni erre. Ma megint alábecsültem a hiúság erejét. – Mindig szeretni foglak! – Zoé erre már nem mond semmit. Újra elalszik. Az éjszaka még egyszer ébredünk fel. Zoé akkor is azonnal visszaalszik a ” nagyon szeretlek téged ” után. Reggelre teljesen megnyugszik. Érzem. Ahogy nyitja a szemét, egyből megcsókol. Mindketten érezzük, hogy a szája már nincs feldagadva. Azonnal az arcát kezdi el tapogatni, majd kérdő tekintettel néz rám. – Már nincs feldagadva az arcod! – Zoé úgy ugrik ki mellőlem, és rohan Amarantához, mintha élete legcsodálatosabb élményét akarná elmeséli. Hát ennyi! Nem kell ide Mannon. Sem Hana. Meggyógyítottam Zoét!
Horák Árpád 