Ma este lesz. Ma este napnyugta után elkezdjük. Két teljes nap transztánc. És utána indulok. Zoé tele van energiával. Alig várja, hogy egy napra rá, követhessen. A közben esett embermagasságú hó sem izgatja. Tántorithatatlan. Az arca feldagadása, és a rossz közérzete már a múlté. Mintha a viharos szél azt is elfújta volna. Zoé sugárzik. Boldog, hogy új életet kezd mellettem. Az anyaság megtöbbszörözte, az amúgy is lenyűgöző, szépségét. Folyton mosolyog, és olyan energikusan mozog, mintha máris indulni akarna. Ma reggel Mannon is felkelt. Ő koordinálja a táncot. Lassan mozog, de a szeme csillog a vén boszorkánynak! És az öcséim. Ők is készülnek. Amikor Bartal kihirdette a döntését, csak a három öcsém jelezte, hogy Zoé után egy nappal, csatlakoznak hozzám. Többre számítottam. Öt ember kevés lesz. Ellák sehol. Az ösvények járhatatlanok. Akár egy teljes holdtöltére is a Farkasok völgyében lévő barlangba szorulhatunk. Mégsem aggódom. Csak várakozás van bennem. Úgy érzem, hogy bármi jön, megbirkózom vele!
Hana majdnem az egész napot velem tölti. Egész nap beszél, pont mint Ai. Csak Ő nem összevissza. Elmondja nekem, hogy pontosan mi fog történni. Mikor kezdünk, meddig tart, mi lesz közben. Mindent. Aztán, amikor a végére ér, elkezdi újra. Az elejétől. Aztán mégegyszer. És mégegyszer. Táncoltam már. Tudom, hogy szükség van erre. Felkészít engem. Az első fél nap még nem nehéz. Az első nap végére viszont, az állandó pörgéstől, a vizhiánytól, az éhségtől, a barlang falán táncoló árnyékoktól, és kántálástól… Szét fogok esni. Hallucinálni fogok. De a táncot nem hagyhatom abba két teljes napig. Zoé is velem táncol, és még tízen a törzsből. Aztán két nap után megállok, és kilöknek a barlang száján, hogy elinduljak az új életem felé. Mint egy megszületés.
Kada is táncol, nagyon izgatott, neki ez lesz az első. Mannontól gombát akart kérni, de az elkergette. Kada nem érti miért, én csak magamban mosolygok. Kada még nem tudja, de nem szüksége semmire, ahhoz, hogy transzba essen. Ai, aki ha lehet, még elválaszthatatlanabb, mint eddig, arról beszél nekem, hogy már várja, hogy találkozzon őseink szellemeivel. Ai, az utóbbi néhány mapban sok meglepetést okoz. Az eddigi butácska kislány helyett, egy érett, elfogadó, a maga egyszerű módján bölcs nő lett belőle. Egyre inkább közelít Hanához. Egy-két kinyilatkoztatásában pedig meg is előzi. Olyan mély hittel állít dolgokat, hogy mindenki elviszi, amit mond. Hisznek neki. Nem kételkednek a szavaiban.
Atos közben különleges ebédet hoz a táncolóknak, majd távozik. Egész nap sürög forog. Azt mondja, ezzel sokáig bírjuk. Két napig nem, de sokáig. Zoé gyanakodva méregeti a zöld színű ízét, amit kaptunk. Olyan szaga van, mintha egy hete rohadna valahol a sarokban. Jóindulatot feltételezek Atosról, ezért hősiesen megkóstolom. Az íze szokatlan, de határozottan finom. A krémes állagú, zöld színű ízé, úgy omlik szét a számban, hogy rágnom sem kell, csak lenyelni. Érzem, hogy azonnal elönt a forróság. Atos, aki időközben visszatér hozzánk, közli velünk, hogy az egészet együk meg. Túl nagy adagnak tűnik, de csak eszem tovább, hősiesen. Atos int Zoénak, hogy Ő is kezdjen már el enni, egyáltalán nem törődve Zoé könyörgő tekintetével. Zoé kis falatokkal halad, láthatóan hányingerrel küszködve, miközben én, úgy, hogy észre sem veszem, az egészet elfogyasztom. Zoé kérdő tekintetére csak megvonom a vállam. Honnan tudjam mi van benne? Zoé egyre messzebb tartja magától az ételt, és egyre kisebb falatokkal próbálkozik. Kétségbeesetten könyörgő tekintetére, csak a hasamra helyezett kezemmel válaszolok: én már tele vagyok. Kada és Ai érkezik nagy hanggal, és Kada, villámgyorsan átlátva a helyzetet, elveszi Zoétól a zöld ízét, és pillanatok alatt eltüntetni a gyomrában. Szerinte finom, jelenti ki, mire Zoé és Ai sokatmondó pillantást váltanak. Amaranta, aki valószínűleg tudott Atos zöld hadműveletéről, Zoé kedvenc ételével, egy nagy tál vaddisznómájjal érkezik. Gőzöm sincs, hogy honnan szerezte. Zoé, valószínűleg éhes, mert olyan ütemben lapátolja magába az ételt, hogy az nem kerüli el Kada figyelmét sem. Felhúzott szemöldökkel konstatálja, hogy Zoé három ember helyett ebédelt. A mennyiséget elnézve, inkább a fél törzs helyett evett. Amikor végzett, a földre teszi a tálat, és a bal karomba kapaszkodva boldog ringatózásba kezd. Zoé boldog. Nem az akadályokat látja, hanem azt, hogy hova vezet az az út, ahol vannak. Nem érdekli a mostoha időjárás. Ez csak engem aggaszt. Zoé soha nem látott mértékben erősödött meg. Olyan erőt mutat, ami büszkeséggel tölt engem. Az én asszonyom! Aki a gyermekünket várja! És amiről a törzs éppen Zoé indulása előtt fog értesülni. Bartal nem tudja még, ebben biztos vagyok. Mondta volna. Én már nem leszek itt, amikor megtudja, pedig szívesen megnézném az arcát.
Zoéval külön vonulunk. Lassan simogatom, Ő pedig elnyúlik az ölemben, és élvezi a kényeztetést. A barlangban egyre érezhetőbb az esti tánc miatti feszültség, de Zoé nyugodt. Már az útra készül. Egy napos út, és megérkezik oda, ahol az egész életét le fogja élni. Zoé csendesen elalszik az ölemben. Mióta babát vár, képes a legváratlanabb pillanatokban is elaludni. Hana telepszik mellénk. Nem beszél, csak Zoét nézi. Velem most nem foglalkozik. Merőn bámulja, mintha a fejébe akarna látni. Az arcán időnként átsuhanó árnyék megmutatja a gondolatait. Aggódik. Zoé könnyedén veszi az utat, és ezzel egyedül van a törzsben. A tapasztalt vadászok szerint az út legjobb esetben is kétszer annyi ideig fog tartani. A folyón extra nehéz lesz átkelni. A víz alámossa a havat, és bármikor beszakadhat alattad. Tájékozódni is nehezebb, és ne felejtsük el, hogy napnyugta után indulunk. Hiába van holdtölte, ha az idő nem változik, sötét erdőben kell majd tájékozódni. De Zoé úgy tűnik, egy másik világban van. Békésen szuszug, és csak akkor rándul meg egy kicsit, amikor Hana betakarja, mielőtt visszatér a tűzhöz. Leon szerint aludnom kellene, de én nem tudok előre aludni. Majd a Farkasok völgyében lévő barlangban kipihenem magam.
Zoé egy pillanatra kinyitja a szemét, mintha csak azt ellenőrizné, hogy ott vagyok- e, majd oldalra fordulva magára húzza a takarót, és alszik tovább. Rövidesen transztánc, gondolom. És rövidesen új élet. Amire egész életemben készültem. Amire apám tanított. Apám, aki már nem lehet itt, hogy lássa ezt. A barlang falának támasztom a fejem, és becsukom a szemem. Két teljes nap, étlen-szomjan. Majd az út a barlanghoz. Nem lesz könnyű, de nem számít. Erős vagyok. Nem akarok aludni. Nincs rá szükségem. Felkészültem!
Horák Árpád 