Zoéval a jobb oldalamon, Kadával a bal oldalamon, és még kilenc társunkkal összekapaszkodva lassú körözésbe kezdünk. Fejünket előre hajtjuk, és szorosan tartjuk a mellettünk álló vállát. Apró lépésekkel haladunk, és minden lépésnél a jobb lábunkat keményen a földhöz csapjuk. A dobbanások egyre gyorsabbak, a kör egyre tágul. Aztán teljesen lelassulunk, és megfordulunk: a kör a másik irányba indul el. Ismét lassan haladunk, és most a bal lábunkkal dobbantunk. A dobbantásoknál érzem, hogy a jobb lábam még nem tökéletes. De a tompa fájdalom rövidesen elmúlik, ahogy Mannon egyre gyorsabb iramot diktál. Ahogy egyre jobban felgyorsulok, egyre kevésbé érzékelem a törzs tagjait, akik szorosan egymás mellett állva alkotják a kört körülöttünk, amiben táncolunk. Időnként egy-egy arc élesebben jelenik meg. Atos, Hana, aztán Amaranta. Amaranta Zoét figyeli, egy anya aggódásával. Erről az édesanyám jut az eszembe, akiről szinte semmi emlékem nincs. Legtöbbször úgy jut eszembe, hogy a tűz mellett ül, és onnan néz fel az apámra, aki a másik oldalon áll. Sokszor látom ezt a képet, de megfejteni nem tudom. Mit gondolt vajon akkor? Zoé többször kérte, hogy meséljek róla, de mindig elhárítom a kérését. De mégis, amikor szóba kerül, ez a kép ugrik be. Ahogy ott ül, lábait maga alá húzva, és felnéz az apámra. A szeme beszédes. De számomra megfejthetetlen.
Valaki megbotlik a kör szemben lévő oldalán, és emiatt hullámozni kezdünk, majd lelassulunk. Mannon egy intésével megbontja a kört, és mi párokba rendeződünk. Kadát kapom párnak. Zoé, aki mellénk kerül, szélesen mosolyogva villantja rám a fogait. Élvezi a táncot. Kadával lassú forgásba kezdünk. Ahogy szemben állva vele a vállára teszem a kezem, érzem a roppant izmait. Mint egy kőszikla. Olyan sokáig tart a forgás, hogy elveszítem az időérzékemet. Párcserénél Zoét keresem, de elsodródik mellőlem. Újabb forgás, ki tudja, meddig. Aztán Mannon szétválaszt bennünket. Most nincs pörgés, csak erős dobogás. Élvezem a lábak kemény dobbanásának a hangját. Egyre inkább felpezsdül a vérem. Zoé ismét rám mosolyog. Teljesen friss, mintha most kezdte volna a táncot. A mosolya elbűvöl. A kör beszűkül. Az újraindult pörgésben folyton egymásnak ütközünk. Aztán a külső kör kezd el hullámozni, olyan érzést keltve bennem, mintha repülnék. Nem tudom, hogy hol van a föld, és hol van az ég. Teljesen fel vagyok pörögve. A külső és külső kör is egyszerre tágul ki, és Kada, aki a kör közepére kerül, vad pörgésbe kezd. A belső körben álló táncolók mozgása lelassul, szinte megáll, csak Kada pörög, eszeveszett tempóban. Mannon hagyja egy ideig, majd kinti Kadát a kör közepéről, tudva, hogy napokig folytatná ezt, megállás nélkül. Kada azonban nem reagál. Csak pörög. Ai válik ki a külső körből, és Kadához lépve finoman megérinti Őt. Kada egyből lassít, és helyet cserélve egy táncossal a belső körbe folytatja, már sokkal lassabban a táncot. Ai kilép a körből, Ő nem táncol, nem maradhat bent. Kifelé menet még egyszer finoman Kadához ér, aki szintén megérinti. Sokkal szorosabb a kapcsolatuk, mint gondoltam. Behúnyom a szemem, és hagyom, hogy a külső körből hallatszó kántálás teljesen megnyugtssson. Még csukva van a szemem, amikor Zoé lép mellém, és fogja meg a kezem. Azonnal felismerem a finom bőrét, és a határozottan, és mégis gyengéden simuló kezét. Nem nyitom ki a szemem, csak elmosolyodom. Sokat jelent nekem ez a kézfogás. A fejemet hátra hajtom, és ahogy lassan ringatom magam tovább a belső körben, érzem, hogy Zoé szembe fordul velem, és hozzám simul. A barlang fülledt levegőjében is érzem a haja jellegzetes illatát. Kinyitom a szemem, és Zoé gyönyörű barna szemébe nézek. Közben Enid jön oda hozzánk, és néhány gyors mozdulattal, mindkét oldalon, összefonja a hajunkat. Össze vagyunk kötve. Zoé és én. Egy lépésre sem tudunk eltávolodni egymástól. Élvezem a helyzetet. Kicsit felgyorsulunk, aztán Mannon intésére a kör közepére állunk, és pörögni kezdünk. Nem sietünk. Lassan, nyugodtan, szinte békésen táncolunk. Időnként belegyorsítunk, de csak hogy újra lefékezzünk. Aztán fergeteges tempóban pörgünk. Csak pörgünk és pörgünk: az összhang tökéletes. Kitaláljuk egymás gondolatát. Soha. Soha egyetlen egyszer sem húzzuk meg a másik haját. Eggyé váltunk. Egységet alkotunk. EGYséget.
A külső kör megszűnik, a belső körben álló táncolók pedig párokba rendeződnek. Én Zoéval maradok, bár Enid már kiengedte a fonatokat. Szabadok vagyunk. Már nem vagyunk összekötve. Szabadon mozoghatnánk, mégsem jut eszünkbe, hogy külön váljunk. Tökéletes az összhang. Mannon szétválasztja a párokat, de mi maradunk együtt. Innentől kezdve nem válunk szét a tánc végéig. És innentől kezdve nem a többiekkel együtt mozgunk. A saját ritmusunkba gyorsulunk és lassulunk. Mannon figyelme, aki a tánc végéig már nem törődik velünk, Ai felé fordul, aki engedély nélkül belép a körbe, és Kada mellé áll párnak. Mannon úgy bólint, mintha azt mondaná, tudtam, hogy ez lesz, és ez így van jól. A táncosok ismét vad pörgésbe kezdenek, és nem csak én Zoéval távolodok kissé el tőlük, hogy a saját ritmusunkat kövessük, hanem Kada is a kör szélére sodródik Aijal. Újabb engedély nélküli belépés következik. ezúttal Hana töri meg a kört, és megy oda Aihoz. Úgy látszik Zoé mindkét húgát magával ragadta a hangulat. Hana Kadához és Aihoz kapcsolódik, és teljesen lelassulva ringatóznak. Zoé megfordul, és így hátulról ölelve, a hasára kerül mindkét kezem. Úgy érzem, mintha máris szülők lennénk.
A külső kör szorosra zárul, csak egy folyosó vezet a barlang bejáratához. Akkor jövök rá, hogy már vége a táncnak, amikor Bartal lép a körbe. Teljesen elvesztettem az időérzékemet. Azt gondoltam, hogy még egy nap sem telt el, nemhogy kettő. A belső kör szélére állok, most már Zoé nélkül, és Bartal mögém lépve jelképesen kilök a körből. Próbálok magamhoz térni a táncból, mert tudom, hogy rövid időn belül indulnom kell. Kissé kábán próbálom összeszedni a gondolataimat, amikor Amaranta és Hana lép mellém, és öltöztetni kezdenek. A rám adott ruhák mennyiségéből arra következtetek, hogy hideg minden képzeletet felülmúl odakint. Olyan szorosan bugyolálják be még a fejemet is, miközben én még kábán állok, hogy csak a szemem látszik ki. Aszter kerül elő valahonnan, és gyűr be valamit a ruhám alá, majd Leon nyomja a kezembe a dárdámat. Bartal egy kis zsákot hoz, és Ai, aki fogalmam sincs, hogy hogyan került oda, amikor senki nem figyel, egy hatalmas adag valamit töm a számba, majd ad egy puszit, és elmegy. A szám annyira tele van, hogy rágni sem tudok, de erre nincs is szükség, mert érzem, hogy a valami a számban olvadni kezd, és csorog le a torkomon. Édes íze van. Hálásan gondolok Aira, amikor egyszer csak a barlang előtt találom magam. Ahogy visszanézek, látom, hogy a kör bezárult. Itt az idő! Indulnom kell!
Horák Árpád 