Zoé a barlang bejáratánál áll. Halálosan sápadt. Tegnap kétszer is rosszul lett. Amaranta a mereven előre bámuló Zoé arcélet nézi. Aztán nagyot sóhajtva hátralép Bartal mellé, és megszorítja a kezét. Bartal még Zoénál is sápadtabb. Csak reggel tudta meg, hogy a legidősebb lánya várandós. És most egy olyan útra indul egyedül, ami talán meghaladja az erejét. De nincs mit tenni! Zoé már csak magára számíthat.
Zoé érzi a szülei aggodalmát, de csak magában mosolyog. Nem miatta kell aggódni, Absa van bajban. Nagyon rossz előérzete volt már tegnap is. Mannonhoz ment segítségért, de először úgy tűnt neki, hogy elutasitja, mert csak egy tűzgyújtót tett a zsebébe. Ő lemondóan visszaadta, mondván, van a zsákjában. Mannon nem szólt semmit, csak visszarakja újra a zsebébe. Akkor jött rá! Mannon segít neki! És hogy nagy a baj. Ezek szerint a megérzése, hogy Absa életveszélyben van, helytálló. Ai, akinek nagyon megerősödött a belső látása, folyton az indulását sürgeti. Siess, siess, siess!!! mondja.
De nincs előbb indulás. Zoé, aki mereven bámul ki a barlangból, azt várja, hogy az apja megérintse a vállát. Akkor indulhat. A hó már nem esik, kitisztult az ég. De, ha lehet még hidegebb van. A hold fényesen ragyog az égen, a szél elállt, és a hideg minden eddiginél elképesztőbb. Erre nem lehet felkészülni. A törzs egy emberként toporog Zoé mögött, akinek csak a szeme látszik ki a rengeteg ruha alól. Kissé előre görnyed, hogy ellensúlyozza a hátán lévő hatalmas zsák súlyát. Mindennél fontosabb lehet, amit most visz. Ha a tűz a kulcs, ahogy Mannon gondolja, akkor az két dolgot jelenthet. Absa vagy el sem érte a barlangot, vagy a barlangban nincsenek már ott a tűzgyújtáshoz szükséges dolgok. Mindkettő katasztrófa.
Hallja, hogy a törzs felmorajlik a háta mögött. Érzi, hogy a vére felpezsdül, és amikor Bartal a vállára teszi a kezét, azonnal rohanni kezd. Nem néz vissza. Most Absa életéért fut.
A hóban világosan kivehetők Absa nyomai. Zoé gyorsan rá jön, hogy Absa a legrövidebb utat választotta. Jó döntés, gondolja. Az idő most a legfontosabb tényező. Az második hegy északi lejtőjén már érzi a zsák súlyát, és arra gondol, hogy itthagyja a zsákot, és majd visszajön érte. Anélkül, hogy lassitana, kinéz egy vastag faágat, ami elbirja a zsákot. De felakasztani már nincs ideje, mert Aszter érkezik mellé nagy lendülettel, és meg sem állva, lekapja a zsákot Zoé válláról, és együtt rohannak tovább. Zoé úgy érzi, mintha szárnyakat kapna. Megkönnyebbül, hogy a zsák súlya nem húzza le a vállát. Zoé, amikor megérti, hogy mekkora segítséget kapott, majdnem elsirja magát, de nem lassít le. Aszterrel nagy tempóban rohannak a gázló felé. Aszter nem tudja, miért rohan. Csak fut, mert Zoé is fut. Zoé csak bólint felé, nem áll meg. Nagy lehet a baj.
Rekord idő alatt érik el a gázlót. Aszter, ahogy a két lyukat meglátja a gázló feletti havon, elsötétül a szeme. Ledobja a hátáról a zsákot, és a túlsó partot kémleli. Zoé egyből tudja, hogy baj van. – Mi történt? – Aszter csak int, hogy hallgasson, és továbbra is a túlsó partot figyeli. – Mi történt? – ismétli meg Zoé ezúttal olyan hisztérikusan, hogy Aszter egyből felé fordul. A szeme a húga hasára téved, és arra gondol, hogy Zoé Absa gyerekét várja. Joga van mindent tudni. – Absa beleesett a folyóba. Kétszer is. – kezdi. Zoénak összeszorul a szíve. – Először átmenet itt – mutatja a nyomokat a folyó felé fordulva Aszter – Aztán ott visszajött. – Visszajött? Miért jött vissza? – Mert rossz helyre rakta a jelet. – Milyen jelet? – Aszter szó nélkül a szélcsendben mozdulatlanul logó bőrcsíkra mutat, és folytatja. – Végig jelezte az utat, hogy merre menjünk. Bőrcsíkokat kötött az ágakra. Itt is jelezte nekünk, hogy hol keljünk át a gázlón. De amikor átmenet, valószínűleg észrevette, hogy a folyó alámosta a havat. Azért jött vissza, hogy bennünket megóvjon. – Zoé könnyes szemmel néz a bátyjára. – Aztán, miután áttette nekünk a jelet, visszafelé beszakadt alatta a hó, és beleesett a folyóba. Aztán mégegyszer beleesett. Két lyuk van. Látod? – Zoé a földet bámulja maga előtt. – Ez azért baj, mert azt mutatja, hogy másodszor már nem volt ereje figyelni. Egyszer beleesik, az még oké. De, ha másodszor is, akkor már nagyon fáradt. Absa már az ereje végén tartott. Absa, ha friss, egyszer sem esik bele. Túl fáradt volt. Ennyi. És amikor átért – folytatja Aszter – nem rakott tüzet. Vizes ruhában folytatta az utat. Látod? Nem szedte le a másik jelet, és nincs nyoma tűznek sem. – Mutat a folyó túloldalára. – Minden bizonnyal elveszett a tűzgyújtója. Talán a folyóba esett. És a legjobb döntést hozta, amit hozhatott. Azonnal a barlangba ment, hogy ott tüzet rakjon. – Nincs tűz a barlangban. – Zoé zavartan motyog maga elé. Aszter először nem is érti mit mond. Zoé felemeli a fejét, és a bátyjára néz. – Azonnal indulnunk kell! –
Aszter Zoé lábához köti a zsákot, és megvárja, amíg átkúszik a gázló feletti havon. Aztán búcsút int, és teljes sebességgel kezd rohanni vissza, Bartal törzsének barlangjai felé. Zoé nem kérdezi miért megy. A zsák felakasztásával sem bibelődik. Fogja és bevágja a fák közé, Ő pedig minden erejét beleadva sprintel felfelé, a Farkasok völgyében lévő barlang felé. Absa életéért fut.
Túl fáradt vagyok. Már duplán látom a dolgokat. Az utolsó körben már csak támolyogtam. Inni sincs erőm, pedig a víz egy karnyújtásnyira van. Csak a fejemet forditva nézek hátra, és újra a barlang belsejében eredő patakot figyelem. A forrástól egy méterre a víz már jéggé van fagyva. Tűz nélkül nincs esélyem. Ha elalszom, nem kelek fel többet. Néhány óra alatt halálra fagyok. Hát ennyi volt. Kétszáznégy holdtölte. És nem látom többet Zoét.
Megpróbálok felemelkedni a barlang közepén lévő ovális szikláról, hogy újra körözni kezdjek. De a lábaim már nem engedelmeskednek. Mennyi rossz döntést hoztam! És még én akartam egy törzset vezetni! Magamra sem tudok vigyázni! Újra megpróbálok lábra állni, hogy a mozgás felmelegítsen. Nagy sóhajjal veszem tudomásul, hogy ez nem sikerül. Az elmúlt huszonnégy órát intenzív gyaloglással töltöttem, hogy a mozgás melegen tartson, és ne fagyjak meg. De az erőm a végére ért. Három napja nem aludtam, és nem ettem. A törött lábam újra feldagadt. Teljesen ki vagyok merülve.
Enyhén előre dőlök, és újra összekoccantom a két követ a vizes fűcsomó felett. Láttam már embert, aki így gyújtott tüzet. Újra koccannak a kövek. Semmi. Érzem, hogy már feladtam. Na, még egy utolsót!
A kövek már nem érik el egymást. Nem koccannak össze. Ahogy közelebb hajolok a vizes fűcsomóhoz, elveszítem az egyensúlyomat, és térdre esek. A jobb lábszáramban lévő csont reccsenését már nem hallom. A fejem ernyedten a mellkasomra hanyatlik. Teljesen előre dőlök, a vállam előre esik, a légzésem lelassul és egyenletessé válik. Elalszom. Néhány óra van hátra az életemből.
Horák Árpád 