Zoé, ahogy meglát, amint előredőlve alszom, odarohan hozzám, és szorosan magához ölel. Egy pillanatra magamhoz térek az érintésétől, és felfogom, hogy Zoé megjött. Nem fogok megfagyni. Aztán újra, egy kómaszerű mély alvásba zuhanok, alaposan megijesztve ezzel Zoét. Zoé, aki érzi, hogy a ruhám kőkeményre van fagyva, előkapja a zsebéből a tűzgyújtót, amit Mannontól kapott, és a tíz máglyából, amit az elmúlt egy napban hordtam össze, négyet megnyújt. Engem az egyre magasabbra csapó lángok közé húz, lerángatja rólam a jéggé fagyott vizes ruhámat, Ő is meztelenre vetkőzik, és az Ő puha ruháiból készült fekhelyen szorosan hozzámtapadva masszírozni kezd. Mindenhol dörzsöl, ahol csak elér. Abban a néhány pillanatban, amikor magamhoz térek, a ragacsos valamiből egy picit a számba tesz, hogy etessen, bár én többnyire visszaalszom, mire az olvadt ragacs édes ízt hagyva maga után lecsorog a torkomon. Ez jó ideig így megy, aztán Zoé egy picit otthagy, és a ruháimat a tűz mellé teszi, amit alaposan megpakolt előtte fával, aztán visszabújik mellém, hogy tovább melegitsen. Amikor levetkőztet látja, hogy a jobb lábam, bár nincs deformálva, de elképesztően feldagadt. Zoé nem mer hozzáérni, mindenhol dörzsöli a testemet, csak ott nem. Azt a részt kihagyja. Az alvás, az evés és a meleg együttesen magukhoz teritenek, és pár szót tudunk Zoéval váltani. Zoé megnyugszik, én minden ébredéskor erősebb vagyok, és amikor Hana lép a barlangba, már egyedül is fel tudok állni. Amíg Zoé, aki hihetetlenül örül a húgának, elmondja Hanának, hogy mi történt az elmúlt fél napban, addig én iszom a forrásból, és sántikálva körbejárom a barlangot, és megállapítom, hogy több napra elegendő fát halmoztam fel. Örömmel tapasztalom, hogy a már megszáradt ruhámban nem fázom, sőt energikusnak érzem magam, és tetterősnek. Hana egy nagy adag szárított húst nyom a kezembe, és miközben eszem, a lábamat kezdi el vizsgálni. Alaposan megfigyel engem, aztán bekeni a lábszáram, majd közli velem, hogy bekötni nem kell, és az lenne az igazi, ha egy teljes napot most aludnék.
Zoéval a tűz mellé ülünk, már csak egy máglya ég, az is elég meleget ad, nem fázunk. A földön ülök, Zoé az ölemben, a két lábát összekulcsolja a hátam mögött, a két keze a vállamon, és homlokát a homlokomnak támasztja, és hallgatja, ahogy mesélek. Mindent tudni akar. Mennyire volt hideg, miért kötöttem jeleket a fára, miért a legrövidebb utat választottam. Mindent. Amikor ahhoz a részhez érek, hogy már másodszor esek bele a folyóba, figyelmeztetnem kell Zoét, hogy vegyen levegőt. Annyira figyel, hogy elfelejt lélegezni. Zoé, amióta megjött, nagy erőt mutat. Mindent tudni akar, és bár a hírek nem túl jók, szenvtelenül fogadja őket. Beleestél a folyóba és majdnem halálra fagytál? Jó! A barlangban se élelem, se farkasbőr? Jó! A Vértörők itt jártak, és bármikor visszajöhetnek? Jó! Ha a hideg tovább tart, akkor a farkasok éhezni fognak, és mindenre rátámadnak, ami mozog? Jó! El van törve a lábad? Jó!
Minden történést elfogad. Nem örül neki, de elfogadja. Ez van. Amikor arra a kérdésére, hogy biztonságban vagyunk-e, azt válaszolom, hogy nem, tudni akarja, hogy mi a helyzet pontosan. A helyzet pontosan az, hogy a farkasok rövid időn belül támadhatnak. Ha az idő nem enyhül, akkor egy-két hetünk van. Kevesen vagyunk, mégis meg tudjuk védeni magunkat, ha időben észleljük a támadást. A Vértörők itt jártak a barlangban, a tűz nyoma jellegzetesen az övék. Minden eltűnt, vagyis tudják, hogy rövidesen itt egy új törzs telepszik le. Ezt nem fogják hagyni. És mivel tudják, hogy egy közösség minél fiatalabb, annál sebezhetőbb, ha a hidegnek vége, támadni fognak. Ez a helyzet most.
Zoé bólint. Nem szól semmit. Továbbra is az ölemben ül. Aggódnia kellene, de nem teszi. Tudja, hogy felesleges. Már csak magunkra számithatunk. Picit ringatni kezdem, mire szélesen elmosolyodik. Zoé az én drága szerelmem! Imádom a mosolyát. Elfelejtem tőle a gondokat.
Zoé, miután mindent elmesélek, ami velem történt, és tisztázzuk, hogy a kilátásait sötétek, elmeséli, hogy hogyan kísérte el Őt Aszter, hogy hozta át a folyón, és hogy rohant végig, mert Ai sürgette, hogy siessen. Hogy milyen fantasztikus volt a táncban összeolvadni velem, és hogy Ő már mindig így akar élni. És hogy mindent csodálatosnak lát. Rengeteg szeretet kap, és Hana is itt van, és jön Atos, Kada és Leon. És jön Ai, Ete és Enid is. Az már kilenc. A farkasokkal tehát nem lesz gond, a Vértörőket meg majd csellel félrevezetjük. Elmondja még, hogy mióta Mannon szinte egész nap alszik, és ezzel mintha a benne izzó tűz is lassan kialudna, benne az eddig csak pislákoló tűz már vadul lobog. A belső látása egyre élesebb, és most semmi veszélyt nem jelez neki. Szuper, gondolom erre én, három boszorkánnyal fogok együtt élni. Zoé mosolyog. Tudja, hogy mire gondolok. Finoman megharapom az ajkát, és oldalra dőlök, jelezve, hogy aludnék. Zoé hozzám simul, de a szemén látom, hogy nem fog aludni. Én már nem vagyok annyira fáradt, hogy ne tudnék elaludni. A boldog izgalom az, ami a fáradtság helyét átveszi a fejemben, sokkal ez jobban tetszik nekem. Kilencen leszünk! Ellákkal együtt tízen! És csupa harcos! Fiatal és erős harcos! Őseink szellemei mégis csak figyelnek rám.
Nem alszom el, mert Zoé folyamatosan piszkálja a szám a mutatóujjával, amivel folyton mosolyt csal az arcomra. Időnként lecsukódik a szemhéjam, amit nagyon-nagyon nehéznek érzek. De Zoé úgy dönt, hogy nem hagy aludni. Játékos kedvében van. Ez az egyik olyan tulajdonsága, amit nagyon imádok benne. Játszik! A szeme közben huncutul mosolyog, és tudja hogy aludnom kellene, de annyira fel van dobódva a sok új élménytől, hogy csak zizeg. Egy idő után teljesen felébredek. Teljesen kimegy az álom a szememből. Szélesen mosolyogva fekszünk egymás mellett az oldalunkon. A fejünk pár centire van csak egymástól. Picit felemelkedek, és megcsókolom Zoé száját. Érzem, ahogy erősen visszacsókol. Még soha nem éreztem ilyen édesnek az ajkait. És még soha nem esett ilyen jól megcsókolni Zoét. A transztánc, az út… Úgy érzem, hogy egy elszakithatatlan kötelék alakult ki közöttünk. Valami, ami örökké fog tartani. A kezemet lassan Zoé hasára csúsztatom. Érzem, hogy enyhén megremeg az örömtől. A szeme bepárásodik. Elindulnak a könnyei. Úgy tűnik, hogy élértem a lelkét.
Horák Árpád 