Zoéval teljesen felöltözve ülünk a barlang bejáratánál. Én a földön ülök. Zoé az ölemben helyezkedik el, a hátát a mellkasomnak támasztva, és a fejét hátra dönti. Mindkét kezem a combján pihen, és puhán csókolgatom a nyakát. A szél időnként becsap a barlangba, és jeges hóval terit be bennünket. Az idő minden eddiginél rosszabb. Vad hóvihar tombol, és a hideg elviselhetetlen. Leon és Ete mégis vadászatra készül. Eredetileg Zoéval elkisértük volna őket egy darabon, de ebben az időben még egy rövidebb utat sem kockázatok meg törött lábbal.
Hangos vitatkozás hallatszik a barlang belseje felől, majd Ete és Leon mögött Ai száguld szélvészként felénk. A szeme szikrákat szór. Kada, aki mögötte lohol, próbálja csillapítani, nem sok sikerrel.
Rövidesen kiderül, hogy Ai is menni akar vadászni. Kérdő tekintettel nézek Kadára, de Ő csak vonogatja a vállát, jelezve, hogy nem érti a dolgot. Zoé kérdésére, hogy mi a fene folyik itt, Ai közli, hogy neki MUSZÁJ a vadászokkal tartania. A miért kérdésre már nem tud válaszolni. Lecsendesedve azt mondogatja, hogy VALAMI jön. Zoéval összenézünk, és mivel a szemén látom, hogy ugyanazt gondoljuk, ezért szólok Leonnak, hogy várják meg Ait, majd Kadának is intek, hogy készüljön, mert Ő is megy. Leon, aki a vadászatot vezeti, csak bólint, és kilép a hóviharba. Már nem hallja, amikor a többieknek azt mondom, hogy hozzátok ide, amit találtok. Pár perc múlva Ete, Kada és Ai is csatlakozik hozzá, és eltünnek a sűrű havazásban.
Leon északra vezeti a csapatot. Az a terve, hogy az erdő legsűrűbb részén kezdik meg a körözést, remélve, hogy szarvasokba botlanak. Út közben próbálnak beszélgetni, de a viharos szél lehetetlenné teszi a kommunikációt. Egészen közelről sem hallják egymást.
Már órák óta menetelnek fejüket lehajtja, amikor Leon pihenőt rendel el. Szélvédett helyen állnak meg, egy hatalmas szikla árnyékában. Ete tűzrakáshoz készül, amikor Ai közli, hogy indulniuk kell, méghozzá a keletre vivő ösvényen. Leon leinti azzal, hogy az ösvényen sose találnak szarvasokat, azok messze bent az erdő mélyén rejtőzködnek. Ai köti az ebet a karóhoz, hogy márpedig keletre kell menni, és MOST! Kadára néz, segítséget várva tőle, majd a nyomaték kedvéért a ruháját is megrángatja. Kada csak egy pillanatig néz a szerelmére, aztán Leonhoz fordulva kijelenti, hogy MOST indulnak, és keletre. Leon egyből átadja a parancsnokságot a bátyjának, és a csapat elindul keletre, egyre távolodva a barlangtól. Leon tudja jól, hogy ez most azon ritka esetek egyike, amikor Kada döntést hoz. Így aztán elindulnak keletre, és közel fél napos gyaloglás után, Ete Leonhoz fordul és kérdezi, hogy mi értelme ennek, amit csinálnak. Leon azt válaszolja, amit maga sem hisz, hogy majd kiderül. Az ösvény következő kanyarja után aztán ott a válasz: jó száz méterre tőlük egy magányos alak tűnik fel. A csapat úgy spriccel szét, mintha villám csapott volna közéjük. Kada és Ai jobbra, Leon Etével balra ugrik be a fák közé. Ez egy nő, közli Leonnal Ete, méghozzá a tőlünk tíz nap járásra északra elő törzsből. Azok hordanak ilyen színes kendőt. Kizárt, hogy ilyen időben valaki, ilyen messze eljöjjön egyedül, szerinte csapda, teszi még hozzá Ete. Leon azon gondolkodik, hogy mit kellene tenni, amikor Ai kivágódik a fák közül, és a nő felé rohan. Kada is követi kisvártatva, dárdájat dobásra készen tartva. Leon is követi őket, néhány méterrel lemaradva, szorosan markolva a saját dárdájat, felkészülve a harcra. A nő (mert nő) először meglepődik, aztán megijed, végül nyugodtan áll, és várja, hogy Ai hozzá érjen. Ai néhány szót szól hozzá, majd a választ hallva az időközben odaérő szerelméhez fordul, aki leeresztett dárdával áll mellettük, és az erdőt kémleli. – A nőt a barlangba visszük! – közli Ai Kadával. Kada összenéz Leonnal, aki csak vállat von.
Leon visszaveszi a parancsnokságot, és elindulnak vissza a Farkasok völgyében lévő barlang felé. Csak négyen vannak az ösvényen, Ete, aki csapdától tart, a fák között rejtőzve biztosítja őket. Leon nem gondol csapdára. Ilyen ítéletidőben senki nem számít arra, hogy bárki is kimozdul a barlangjából, ráadásul a Vértörők fél napi, a legközelebbi északi törzs pedig másfél napi járóföldre van.
Az út egy rövid pihenővel eseménytelenül zajlik hazáig, ha azt leszámitjuk, hogy az újdonsült útitársuk, úgy tömte magába az időközben hozzájuk csatlakozó Etétől kapott szárított húst, mintha hetek óta nem evett volna. Ai, látva, hogy a nő mennyire éhes, a saját részét is felé nyújtja, amit a nő habozás nélkül elfogad, de ezt már lassan, nyugodtan eszi meg.
A barlangba belépve Ai Zoéhoz rohan, és folyamatosan a fülébe sugdosva Lolához vezeti. A nevén kívül semmi nem derült ki Loláról, aki nem hajlandó megszólalni. A nők körülveszik Lolát a szeretetükkel, megetetik, a tűz mellé ültetik, és kérdezgetik. Ezzel semmiféle sikert nem érnek el: Lola nem válaszol nekik. Csak néz eltökélten és harciasan, bár úgy tűnik, a szeme majd leragad a fáradtságtól. Zoé és Hana fekhelyet készít neki, hogy le tudjon feküdni, miután (három helyett is) vacsorázott. Szelíd erőszakkal próbálják lehámozni róla a több réteg ruhát, de Lola ellenáll. Nem akar vetkőzni. A helyzet kezd viccessé válni, egészen addig, amíg gyengécske síró hangot nem hallunk Lola ruhája alól. Ledöbbenve állunk, és Lola, akinek most már nem kell segítség a vetkőzéshez, villámgyorsan ledobálja a ruháit, és a sarokba vonul a négy nőtől követve, és szoptatni kezdi a csecsemőt. Rövidesen Zoé jön oda hozzám boldogságtól csillogó szemekkel, és közli velem, hogy a baba három hónapos, és hogy ugye ez milyen csodálatos. Majd otthagy. Ez valóban csodálatos, gondolom, már csak azt kellene tudni, hogy hogyan képes egy nő egyedül, egy pár hónapos csecsemővel, ítéletidőben tíz napig gyalogolni.
Ete és Leon csak hümmög a tűz mellett, és emlékeztetnek arra, amit amúgy is tudok, hogy a törzsek nem fogadják be a egyedülálló gyerekes anyákat. Emlékeztetem őket, hogy Ai csodával határos módon talált rá Lolára. Szerintük ez kevés. Talán. Mindenesetre van még egy napom. A szokás ugyanis az, hogy a vándorok két éjszakát vendégeskedhetnek, aztán tovább kell állniuk. Igen. Csakhogy. Lola északról jön. Keletre nem mehet, ott a Vértörők élnek. Délre mehet Bartal törzse felé, de kizárt hogy egyedül át tudjon kelni a folyón. Vagyis ha nem fogadom be, jó eséllyel nem éli túl a következő napokat. Még nem döntök, előbb beszélek Zoéval. Bár az Ő válasza nem kétséges. Melyik várandós nő küldene a halálba egy kismamát?
Horák Árpád 