Reggel tízen üljük körbe a tüzet, illetve inkább csak a férfiak, mert a nők Lolát ülik körbe, és bőszen babáznak. Köztünk a fő téma természetesen Lola sorsa. Befogadjuk vagy ne fogadjuk. Mindenki tudja, hogy a döntés az enyém, ez mégsem tart vissza senkit attól, hogy elmondja a véleményét. Ezek általában semlegesek, merthogy mellette és ellene is szólnak érvek, mondják. De én már döntöttem. Este, amikor Zoé, hosszas babázas után bebújik mellém, egyből nekem szegezi a kérdést: – Mi lesz Lolával? – Maradhat! – válaszolom, mire Zoé a nyakamba ugrik (ha ez fekve lehetséges), és olyan szorosan ölel át, mintha meg akarna fojtani, és közben hangosan felzokog. Csititom Zoét, és közben érzékelem, hogy a figyelem a barlang távolabbi részéről is felénk fordul. Zoé nehezen nyugszik meg, amit én a babavárásnak tulajdonítok, majd közli velem, hogy fantasztikus vagyok. Mondom neki, hogy ne fogja vissza magát, dicsérjen csak nyugodtan, és nagyon finoman szájon csókolom. Zoé egy darabig nem beszél, csak a takarónak használt bőr szélével játszik. Aztán felém fordítja a figyelmét, és közli, hogy fontos napok jönnek. Azt, hogy ezt hogy érti, nem tudom meg, mert hozzám simul, és elalszik.
A korai ébredés után nagy a nyüzsgés a barlangban. A nők főleg a baba körül forognak, Enid óránként átöltözteti a babát, amit az anyja megadóan tűr. Fogalmam sincs, Enidnek honnan van ennyi babaruhája. Már az is rejtély, hogy egyáltalán van neki. A baba nevét, mint mindent Lola körül, homály fedi, ezért mindenki, csak “a” baba néven emlegeti. A férfiak a barlang körül tesznek néhány kört, a hóesés ugyanis elállt, és teljes szélcsend van. Ez kicsalogat bennünket a barlangból, de a farkasorditó hideg azért emlékeztet bennünket arra, hogy ennek a kegyetlen télnek még nincs vége.
A tűz körül melegedve, és a többieket hallgatva várom, hogy megerősítést kapjak a döntésemhez. Nincs bennem kétség, tudom, hogy jól döntöttem, amikor Lolát a gyerekével befogadtam a törzsbe, de ezt a döntést a megérzéseimre hagyatkozva hoztam, és örültem volna valami racionális megerősítésnek, hogy a férfiagyam is megnyugodjon. Teljesen váratlanul Atostól kapok segítséget, aki utolsónak szólva megjegyzi, hogy mindenképpen vegyem figyelembe, hogy Lola csak kétszer szólalt meg eddig, egyszer, amikor Ai rátalált, és egyszer, amikor a nevét megmondta. Ez nekem új infó, nem tudtam, hogy akkor is beszélt, amikor Aijal találkozott, ezért kérdőn nézek Kadára, aki csak a fejét rázza, jelezve, hogy nem tud az esetről. Atos Ait biztatja, hogy meséljen, de neki nem nagyon akaródzik, továbbra is háttal ül nekünk, Lola babája felé fordulva. – Ai! – szólok neki a hangomat felemelve, mire lassan megfordul, de nem néz rám, a sziklát piszkálja maga előtt a földön. – Elmondanád nekünk, hogy mit mondott neked Lola, amikor először találkoztatok? – Teszem fel most én a kérdést, mire Ai szeme először a plafonra vándorol, majd rám néz. – Hát jó! – közli velünk, mint egy hatalmas erő, aki a halandók közé tévedt – Három szót mondott! – Itt akkora hatásszünetet tart, hogy Kada széttárja a kezét, hogy mi van már, miért nem beszélsz. – Lola három szót mondott, azt hogy: Absa, Absa, Absa! – Majd Ai, kiélvezve, hogy mindenki tátott szájjal bámulja, lassan visszafordul a baba felé. Airól a tekintetek rám vándorolnak, hogy magyarázzam már meg, hogy ez most mi. Hát! Hogy ez mi, azt én sem tudom, de megerősített abban, hogy jól döntöttem.
Zoé egész reggel a közelségemet keresi, látom, hogy legszivesebben kettesben lenne velem, de nem tudunk elkülönülni. Így Zoé megelégszik annyival, hogy időközönként pár percre hozzám simul, aztán visszatér Lola babájához. Az ébredés óta Zoé olyan hálás és büszke tekintettel néz rám, amit túlzásnak érzek. Én csak hoztam egy döntést a szívemre hallgatva! Tényleg olyan nagy dolog ez? Lola szerint is az lehet, aki Zoé viselkedéseből érzi, hogy pozitív döntés lesz, mert bár engem gyanakodva méreget, és láthatóan nem tud hova tenni, Zoéra mindig boldog mosollyal néz, mert az én szerelmem szeretettel és törődéssel bánik vele, és ez láthatóan megnyugtatja. Lola és a törzs csak a második vendégéjszaka utáni reggelen, vagyis csak holnap reggel tudja meg, hogy a törzs befogadta, maradhat. Remélem nem még egy boszorkány! Azzal már bőven el vagyunk látva!
Lola egyébként teljesen belesimul a közösségbe, annak ellenére, hogy nem beszél. A reakciói éles elmére és nyitott szívre utalnak, és mióta a babája jövőjét is (helyesen) biztosítva érzi, a kemény, makacs arcvonásai is kisimultak, és egy szép és erős nőt mutatnak. Lola Zoé szintjén van, láthatóan a többiek felett áll, Enid és az ikrek is keresik a társaságát. Lola elfogadó és türelmes mindenkivel, a némasága furcsa, de kezdjük megszokni, holott még egy napja sincs velünk.
Leon fennakad Lola három szaván, mondván, honnan tudja a nevem. Szerintem nem ez a lényeg, mondom neki, hanem az, hogy hozzám jött. Valaki küldte. Vagy valakitől hallott rólam. Rengeteg variáció van, felesleges találgatni. És ami a lényeg, minden variáció pozitív. Talán, mondja erre Leon, aki időnként hajlamos túlaggódni a dolgokat. Atost kérdezem, hogy Ő honnan tudott, Lola első szavairól. Hát Hanától, mondja, mintha mi sem lenne természetesebb ennél. Zoét is kérdezem, hogy Ő tudta-e. Persze, hogy nem tudtam, mondja Ő, akkor elmondtam volna. – És mi az a fontos, ami történni fog? – faggatom tovább Zoét, aki lassan, elszomorodva válaszol. – A törzs nagyon megerősödik – mondja, majd a földet nézve folytatja – és Mannon elhagyja ezt a világot, és megtér őseink szellemeihez. – Én nem érzem! – válaszolom erre, és arra gondolok, hogy ez már a második eset, a babánk neme után, hogy cserbenhagy a megérzésem. Zoé azonban felvilágosít, hogy ez nem így van. Tudni fogom pontosan, hogy mikor megy el Mannon. Szomorú szemmel néz rám, láthatóan megviseli, hogy veszteség fogja érni. Ai jön oda, és öleli át a nővérét. Úgy tűnik, mindent tud. Ai amúgy is fura reggel óta, ugyanúgy követi Zoét, mint Zoé engem.
Valamivel napnyugta előtt, ütemes hóropogásra figyelünk fel. Valaki fut a barlang felé. Minden férfi a dárdája után nyúl, kivéve Atost, aki kerüli a harcot. Az asszonyok is felfigyelnek a hangra, egy pillanatra megmerevedve hallgatóznak, majd mintha mi sem történt volna, élénk beszélgetésbe kezdenek arról, hogy mikor ihat bogyószörpöt a baba. Értetlenkedve csóválom a fejem. Honnan tudják, hogy nincs veszély?
És tényleg nincs, Aszter robban be teljes sebességgel rohanva a barlangba, és keresi egyből a tüzet. A ruhája jéggé van fagyva. Zoé száraz ruhát hoz neki, mire ledobálja magáról a keményre fagyott ruháit, és a tűz mellé ül, hogy átmelegedjen. Hana valami forró folyadékot hoz neki, csak a jó ég tudja honnan szedte pont most elő. Aszter a tüzet bámulja egy ideig, majd rám néz. – Mannon ide tart! –
Horák Árpád 