Zoéval a barlang tetején fekszünk, és a csillagokat nézzük. Fantasztikus napunk volt. – Harmincnyolc! – Igen! Ez fantasztikus! – Zoé is boldog, hogy ilyen jól sikerült a cserenap. Huszonnégyen csatlakoztak a törzsemhez. Már harmincnyolcan vagyunk. Mindenki Agatontól jott. – Érzed? – vált témát Zoé – Ez nem az! – mondom – Biztos, hogy az! Ez a baba! – Biztos, hogy nem! Csak a hasad! – Hülyeség! Én vagyok az anyja! Érzem! – Zoé is a hasára teszi a kezét, az enyém mellé. Mióta lefeküdtünk, a kezem Zoé gömbölyödő pocakján pihen. Én is éreztem a mozgást, de szerintem ez nem a baba. Hana szerint amúgy is korai még. Zoé babája még csak négy holdtölte óta növekszik. – Hana nem tud mindent! – mondja Zoé, mintha olvasna a gondolataimban. Én közben lecsúszok Zoé hasáig, és a fülemet a hasára tapasztom. Semmi hang. Semmi. Zoé hirtelen felnyomja a csipőjét, és vele együtt a fejemet is. Jót nevet ezen. Visszacsúszok mellé, és a bal kezemre támaszkodva fölé hajolok. A jobb kezemet még mindig a hasán tartom. Puhán megcsókolom a száját. Abbahagyja a nevetést, és szerelmes pillantást vet rám. – Akkor is a baba volt! Tudom! – A hangja lehalkul és teljesen ellágyul, ahogy beszél. Mindkét kezével a vállamat simogatja. Nem mozdulunk, csak nézzük egymást. A szám újra az övéhez közelít, és amikor megcsókolom, újra megmozdul valami a hasában. – Érezted? – hosszan, elnyújtva ejti ki a szót. Tudja, hogy érzem. – Igen! A kislányunk. – Nem! A kisfiunk! – Mosolyogva válaszol. Újra megcsókolom, aztán a hátamra fekszem. Zoé a jobb oldalára fekszik, és a fejét a vállgödrömbe hajtja. Bal keze mutatóujjának körmével jeleket kezd el rajzolni a mellkasomra. – Nemsokára szülők leszünk! – Igen! Szülők leszünk!
Zoé éles körme felsérti a bőrömet. Zoé egyből lenyalja a vért. Már éppen megjegyezném neki, hogy fura ez a vonzódása a vérhez, amikor Ellák baglya repül ki a mellettünk lévő kijáraton, és repül el az éjszakában nyugat felé. A telihold fénye ezüstösen csillog a szárnyán. – Nem szokott kirepülni! – jegyzi meg Zoé, miközben a sebet nyalogatja a mellkasomon. – Mit csinálsz? – Zoé egyből kész a válasszal – Hana szerint a nyál begyógyítja a sebet! – Az előbb nem azt mondtad, hogy nem tud mindent? – De ezt tudja! – Zoé a könyökére támaszkodik, és a számat kezdi el piszkálni. Én is oldalra fordulok, és a kezemet a hasára teszem. Alighogy hozzáérek, a baba megmozdul. – Ez tényleg a baba! – Nem szól semmit csak mosolyogva bólogat. Elmélyülten játszik az ajkaimmal. Közben időnként a szemembe néz. De csak egy pillanatra. A szám fontosabb most neki, azt bámulja. Az éles körmével lassan simitja végig az alsó ajkam. Közben fintorgok, ami megmosolyogtatja. Aztán, ugyanolyan lassan, a felső ajkam következik. A reakcióimat figyeli. És amikor nem reagálok, kicsit belecsip a számba. – Naaa! – Csak mosolyog a méltatlankodásomon. Aztán megunja, és hátára fekve a csillagokat bámulja. – Nézd! Azt ott szeretem! – Mutat rá egy csillagra. Fogalmam sincs, hogy mi alapján választotta éppen azt. Aztán a jobb kezét kinyújtja, mintha a csillagra mutatna, és kis köröket kezd el leirni a mutatóujjával. Közben furcsa, a tüdeje mélyéről jövő, morgó hangot hallat, amit akkor nyom meg, amikor az ujja elhalad a csillag előtt. Na jó! Hát ez nyilvánvaló! Bekattant! Egyszer csak elkezd nevetni, de úgy, hogy nem tudja abbahagyni. Próbálja abbahagyni, és elmondani nekem, hogy min is nevet, de ettől még jobban kell nevetnie. Lassan nyugszik meg. Felül, és lustán törölgeti a nevetéstől kicsordult könnyeit. Majd széles mosollyal rám nézve, megkérdezi – Tudod, hogy min nevetek? – Ezen aztán újra nevetni kezd, ami rám is átragad, és már együtt nevetünk, úgy hánykolódva, hogy a bőrök szanaszét repülnek rólunk. Ahogy elcsendesedünk, újra betakarózunk, és én elalszom.
Nem sokáig alszom, mert Zoé a fülemet piszkálva felébreszt. – Mi az? – kérdezem tőle még felálomban. – Ne aludj! – suttogva beszél. A kezemmel megkeresem a hasát. Csak félig van nyitva a szemem. – A baba? – Nem. Jól vagyok. Csak nem tuok aludni! Beszélgess velem! – A mellettünk magasodó sziklafalra mutat – Nézd! – Ellák baglya ül ott, és nagyokat pislogva bennünket néz. – Ez bennünket figyel! – jegyzem meg, amire Zoé bólogatva helyesel, miközben mindkét kezével a mellkasomra támaszkodik. Zoé engem és baglyot felváltva nézi. Folyamatosan forgatja a fejét. A bagoly, mintha ezt zokon venné, még jobban behúzza a nyakát, és elforditja a fejét. A sötét éjszakát kémleli. – Hogy tudja ez a nyakát még jobban behúzni? Olyan, mintha nem is lenne nyaka. Érdekes! – Zoé filozófikus hangulatban van. – Nem is aludtál? – Neem! – Zoé affektálva beszél. Gyakran szórakoztatja így magát. Közben teljesen rám fekszik. Érzem, hogy az egyre nagyobbodó hasa belenyomódik az enyémbe. – Érzem a hasad! – Az arca olyan közel van az enyémhez, hogy szinte összeér az orrunk. – Én is érzem! – válaszolja erre, amiből számomra nem derül ki, hogy a saját hasára gondol, vagy az enyémre.
Egyszerre mosolyodunk el amikor a baba megmozdul Zoé hasában. – Olyan, mintha az én hasamban lenne! – De nem ott van! – közli velem. Egy kis büszkeség van a hangjában.
Zoé még egy ideig összevissza beszél, aztán fogja magát, és elalszik, úgy, ahogy van, rajtam fekve. Nyugodtan, szuszugva alszik. A bagoly, aki eddig úgy tett, mintha nem bennünket figyelne, mintha csak erre várt volna, leugrik a szikláról, és furcsa kacsázó járással felénk tart. Ellák baglya nem arról híres, hogy mindenkivel barátkozik. Szerinte az emberek nem léteznek. És mindenekelőtt hagyják őt békén. Ez a gyerekekre fokozottan vonatkozik. Most azonban olyan közel jön hozzánk, hogy ha kinyújtanám a kezem, könnyedén elérném. Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy a bagoly a babánk iránt érdeklődik. Azt hittem megáll, de tovább totyog, pedig láthatóan nem ez a közlekedési forma az, ami nagyon megy neki. Egy tenyérnyi távolságra sincs már tőlünk, és a fejét fel le mozgatja, mintha azt mérlegelné, hogy felugorjon-e, a még mindig rajtam alvó Zoé hátára, vagy a földön maradjon. Nem ugrik, egyszerűen csak letottyan a fenekére, és hatalmasak pislogva nézi Zoét, majd a szemét végleg csukva hagyja, és mozdulatlanná válik. Ne már! Ez most komolyan itt elaludt? A bagoly, mintha tudna, hogy mit gondolok, kinyitja a szemét, felém fordítja a fejét, és két nagyot pislog. Aztán visszafordul Zoé felé, és újra csukott szemmel mozdulatlanná merevedik. Holnap meg kell kérdeznem Hanát, döntöm el, hogy a bagolynak van-e valami jelentése. Úgy rémlik, hogy Mannon beszélt nekem róluk. De mit is mondott a vén boszorkány?
Horák Árpád 