Ellák a völgy másik oldalára mutat. A bal keze nyílegyenesen a fák és a rét találkozására irányul. Én nem látok semmit. Felé fordulok, és kérdőn széttárom a kezem. A bal keze ismét kivágódik, és ugyanarra a pontra mutat. Ahh! Már látom! Vértörők. Ketten vannak. Az erdő szélén, a fák takarásában haladnak észak felé. Ellák feszülten figyeli őket. Én is látom, hogy a teljes fegyverzetük a hátukon van. De én nem aggódom. Alig távolodtak el a falujuktól, és csak ketten vannak. Ellák nem beszél, pedig olyan messze vannak, hogy biztos, hogy nem hallanának meg bennünket. Nagyon óvatos.
Egy kis időre szem elől tévesztjük őket, de aztán az erdő végén újra feltűnnek, és görnyedten futnak át a mezőn, hogy újra a fák között haladjanak tovább. A viselkedésükből egyértelmű, hogy harcra készülnek. Rejtőzködnek. Ez egy előörs! Egy rohadt előörs!
Eleget láttunk. Ellákkal visszakúszunk az ösvényig, aztán elindulunk vissza a Farkasok völgyében lévő barlangunkba. Nem sietünk. Jól ismerjük a Vértörők taktikáját. Négy vagy öt nap is eltelik még a támadásig.
– Mit gondolsz? – Ellák engem kérdez, de látom rajta, hogy a fejében már összeállt a kép. – Az északi törzset támadják meg. Ez az előörs. Néhány nap, és lerohanják őket. Az összes harcosukkal támadnak majd. A meglepetés erejére apellálnak. És jól gondolkodnak. Odacsapnak, aztán máris visszavonulnak. Csak egy gond van! Hogy mindezt miért? – Nehéz őket megérteni, valóban. – Ellák ezt mondja, de tudom, hogy Ő pontosan érti a gondolkodásmódjukat. – Szerinted? – kérdezek vissza – Így lesz, ahogy mondod!
– Etét küldöm. – Ellák csak bólint. Tudja, hogy miről beszélek. – Hónapokra visszaszorulnak a saját területükre. Elkezdhetjük a kunyhók épitését. – gondolkodik hangosan Ellák. Én a fejemet rázom. – Korai még.
Mióta kitavaszodott, minden nap járőröket küldök ki, hogy a Vértörők mozgását figyeljük. Eddig semmi érdemleges nem történt. A mai napig. A Vértörők nem tudják, hogy itt vagyunk. Egyelőre.
Ete figyelmesen hallgat bennünket. Érti, mondja. Elmegy a hozzánk legközelebb fekvő északi faluhoz, és figyelmezteti őket. A Vértörők támadni fognak. Az előörsük már elindult. Aztán ott marad, és figyeli őket. Követi őket egészen a saját falujukig. Mert én tudni akarom, hogy mennyi veszteség érte őket. És mikorra lesznek képesek újra talpra állni. Ete bólogat, és bár van ideje bőven, hogy a feladatát teljesítse, futva indul el.
– Biztonságban vagyunk? – Zoé a hasára tett kézzel kérdezi ezt tőlem. – Igen! – válaszolom, és magamban mosolygva azon gondolkodom, hogy vajon csak magára és a babánkra, vagy rám is gondolt a többes számmmal. – Rád is gondoltam, nem csak a babánkra! – Na, jó! Hagyd abba a gondolatolvasást! – Csak ismerlek! – Én is Téged! – Akkor mondd meg, hogy mire gondolok! -Arra, hogy akkor most elkezdhetjük a kunyhók épitését. És hogy olyat akarsz, amiből látni a csillagokat! – Te is gondolatolvasó vagy! – Elveszi a kezét a hasáról, és vállamra teszi. Szemben áll velem, és a szememet nézi. Enyhén nekem támaszkodva a államat kezdi simogatni az ujjával. – Ez nekünk most nagyon jól jön. Több hónapos nyugalmat nyerünk ezzel. – Így van! – Zoé nagy stratéga. Ezt már többször is bizonyította. De gőzöm sincs kitől tanulta ezt. Bartaltól nem, az biztos. – Mannon tanított erre! – Na, jó! Most már tényleg hagyd abba ezt! – Zoé szélesen elmosolyodik, és miközben elfordul tőlem, és elindul a barlang felé, még visszaszól. – Nem hagyom! –
Ellák a völgy másik oldalára mutat. A bal keze nyílegyenesen a fák és a rét találkozására irányul. Basszus! Én már megint nem látom őket! Negyedik napja fekszünk az árokban elrejtőzve. A Vértörők ma indulnak, és nagy valószínűséggel holnap hajnalban fognak támadni. Ellák újra kinyújtja a kezét, de ezúttal egy kicsit északabbra mutat. Már látom én is. Szorosan egymás mögött mennek. Libasorban. Ahogy szoktak. Talán harmincan lehetnek. Ezek is, mint az előörs eltünnek a szemünk elől, mielőtt átvágnának a réten. Huszonkettő. Pontosan ennyien vannak. Huszonketten. Nagy csata lesz. A Vértörők nagy harcosok. És ha rájönnek, hogy a támadásuk nem meglepetésszerű, akkor vissza fognak vonulni. Az a kérdés, hogy mi történik addig. Amíg vissza nem vonulnak. De holnap már többet tudunk. Ete ott van, és mindent megfigyel. Alaposan.
Ellák nem mozdul meg, amíg az utolsó Vértörő el nem hagyja a rétet, és nem nyeli el őket az erdő. – Mit gondolsz? – Nagy csapat. – Ellák megfontolva válaszol a kérdésemre, miközben hazafelé sétálunk. – Nagyon nagy csapat. Ha észnél vannak, és az északiak nem készülnek fel eléggé… Kis veszteséggel megúszhatják. Minden azon múlik, hogy az előörsöt mennyire tudták megtéveszteni. Én -folytatja Ellák – ijjal szedném le őket visszavonulás közben. Jól ismerem a törzsfőnököt. Jó stratéga, de túl óvatos. Ha a harcosai messze lesznek, nem tudnak majd elég pontosan lőni. És szerintem messze lesznek. Túl messze! – Most megtámadhatnánk a falujukat. Védtelenek. – Ellák csak bólint a felvetésemre. Ő is tudja, hogy a nőkön és gyerekeken kívül, talán két-három harcos maradhatott otthon. Mégsem fogunk támadni, mert bár harminc harcosunk van, még nem értünk össze egy csapattá. – Talán egy holdtölte múlva! – Ellák túl derülátó. Szerintem. Bár Ő irányítja a felderítőket. És pozitívan nyilatkozott róluk. Jó kis csapat! Ezt mondta.
Zoé elénk jön. Megáll, amikor észrevesz bennünket. Kíváncsian méreget bennünket. Próbálja kitalálni, hogy mi történt. – Holnap hajnalban fognak támadni! – Zoé szélesen mosolyogva közli velünk, amit mi nagyon is jól tudunk. Ellák, aki imádja Zoét, csak a fejét csóválja. – Egy boszorkány vagy! – mondja neki. A bal kezemmel átkarolom Zoé vállát, ahogy mellé érek, és összeölelkezve sétálunk tovább. – Megjött Lola nővére! – közli velünk a hírt. Jóval később, mint vártuk, gondolom. – Nagyon fura. – teszi még hozzá. Ellák csak mosolyog a megjegyzésen. Jól ismeri a lányt. – Veszélyes nő! – Ezt hogy érted? – Kérdezzük egyszerre Zoéval. – Nem is tudom. Mindenkire bajt hoz. Ugyanakkor mindent megtett a húgáért, benneteket pedig az éhezéstől mentett meg. Azt hiszem, hogy ő jó ember, csak nincs jó helyen. És túl nagy az ereje. – Nem fogadom be a törzsbe! – Értetlenül néznek rám. – Már rég eldöntöttem. – Annyira azért nem veszélyes! – próbálja Ellák menteni a menthetőt. – Nem ez az ok! – válaszolom. – És akkor mi lesz vele? – Zoé csak kíváncsi, nem szomorú. – Nem felejtem el, amit értünk tett. És mivel a húga a törzs tagja, addig marad vendégségben nálunk, amíg csak akar. – Ezek után nem hiszem, hogy sokáig maradna. Nagyon önérzetes. – Zoé gyorsan kiismerte a hatodik boszorkányt. – Maradni fog! -mondom én – Dolga van itt!
Horák Árpád 