Zoéval a hangzavar elől a barlang tetejére menekülünk. Ma nem mentünk le a folyóhoz. Zoé hátfájásra panaszkodik. Most is fekszik. Illetve csak feküdne, ha találna végre egy kényelmes pozíciót. A hátáról az oldalára fordul, közben a kezével fogja a megduzzadt melleit. – Olyan, mintha a cicim le lenne maradva. Mintha később jönne utánam! – Látja, hogy Őt nézem, ezért magyarázkodik. – Hogy van a hátad? – kérdezem meg tőle, miközben mögé lépek, és beigazitok a hátához egy összegöngyölt bőrt, és közben megcsókolom a nyakát. Nehezen helyezkedik el. – Nem vagyok jól! – nyafogós a hangja. – És nézd meg, milyen vastag lett a combom! – Zoé hízott pár kilót, amióta babát vár – Gyönyörű vagy! – Ez még csak a huszonegyedik hét! Még sok idő van a szülésig! – Nehezen veszi a levegőt. – Én már most akarok szülni! – Nem tudunk tovább beszélgetni, mert Hana feje jelenik meg a kijáratban, majd Zoéra nézve szótlanul felmászik mellénk, és Zoé hátát kezdi el masszírozni. A legjobbkor jön. Mintha tudná, hogy szükség van rá. Zoé szinte azonnal megnyugszik, és csukott szemmel élvezi a kényeztetést. Aztán Lola nővére is megjelenik, és először riadt pillanatást vet rám, majd Ő is felmászik mellénk, és Zoé kezéhez ülve, Ő a tenyerét kezdi el masszírozni. Amikor éppen arra gondolok, hogy kezdünk sokan lenni, akkor Ai jelenik meg széles mosollyal, és Zoé másik kezét a kezébe véve, Ő is a tenyerét masszírozza. Hűha! Még jó, hogy nincs több keze Zoénak, gondolom.
Egyikük sem beszél. Szép csendben, simító mozdulatokkal dolgoznak. Zoé, szinte állandóan kapkodó, nyugtalan légzése lelassul, és úgy szuszug, hogy nem tudom eldönteni, hogy elaludt, vagy ébren van még. Ébren van, derül ki gyorsan, mert a bal kezét kihúzza Ai tenyeréből, és a már meglehetősen nagy hasára teszi. Biztos a baba rodeózik megint. Zoé ezzel a mozdulattal nyugtatja meg, jelezve neki, hogy nyugi, itt a mami. Később aztán Lola nővére megtöri a csendet, és halk beszélgetés alakul ki az asszonyok között. Mivel a téma érdektelen a számomra, lemászok a barlangba, és Kadával átmegyünk a szerelmesek barlangjába.
Többször körbejárjuk a rejtekhelyet, amit Zoénak készítettünk. A barlang csak egy meredek szikla megmászásával érhető el, ezért jól védhető. A Vértörők ismerik ugyan, de ez nem számít, mert egy íjász, egy tucat támadóval szemben is könnyedén tarthatja a helyet. Ha megtámadják a barlangot, akkor fel kell mászniuk oda. Amíg a sziklafalon kapaszkodnak felfelé, addig könnyű célpontokká válnak. Elő céltáblákká. Zoé ismeri a tervemet, hogy egy támadás esetén itt rejteném Őt el, de nem igazán lelkesedik érte. Nem értem, miért. Szerintem jó terv.
Miután körülnéztünk, és mindent rendben találtunk, Kadával visszasétálunk a barlangunkba. Kada, aki Aion, és az évesen kívül semmivel sem foglalkozik, szóba hozza Leon útjait. Ez azért is meglepő, mert Leon régóta itthon van. Semerre nem járt az utóbbi időben. Hagyom beszélni Kadát, de semmit nem tudok kihámozni abból, amit mond. Az azonban világos, hogy a két öcsém és Ellák is többet tud az ügyről, mint én. És ez nagyon nem tetszik. Mi ez a titkolózás? Kada valami olyasmiről beszél, hogy a szerelem az szerelem, és az csak úgy jön, és hogy azt nem dönti el az ember. Ez eddig oké! De mi köze ennek Leonhoz? Este megkérdezem erről Zoét, döntöm el magamban. Itt az ideje, hogy végére járjak az ügynek!
A telihold fent ragyog az égen, és vilagosságba borítja a barlang tetejét. Amikor felérek, Zoé már, magában morogva, kényelmes pozíciót keres. Úgy tűnik, nem nagyon találja. Ahogy letérdelek mellé, szorosan átölel. Érzem, hogy boldog a jelenlétemtől. – Hiányoztál! – Úgy mondja ezt, mintha napok óta nem találkoztunk volna. – Kada ma szóba hozta Leont. – bontakozok ki az ölelésből. Zoé bólogatva hallgat. – Érdekes ügy! – Ezt hogy érted? – A teljes igazságot senki nem tudja, csak Leon. Mindenki csak találgat. A fura az, hogy még a találgatásról sem beszélnek nekem. – Neked sem? – Kérdezek vissza. – Nem. És ez azt mutatja, hogy az ügy nagyon kényes! – Szerinted? Te mit gondolsz? Mi Leon titka? – Egyértelmű! Gyereke van. – Értem. Vagyis nem értem. Ez titoknak kevésnek tűnik. – Hát éppen ez az! Miért kell ezt titkolni? – Szerintem Ellák tudja! – Szerintem is. Ő tapasztalt utazó. Sokat látott már. De Ő sem fedi fel a titkot! Miért? – Zoé, aki minden információt elsőkézből tud, most sem tűnik tanácstalannak. – Ha gyereke van, akkor ez egy régóta tartó dolog. Még Bartal törzsénél éltünk, amikor elkezdődött. És már ott is titkolta. Előtted is, Bartal előtt is. – Igen. Előttem is. Előttem eddig semmit nem titkolt el. – tanácstalanul tárom szét a kezem. – Idehozhatná az asszonyt a gyerekkel! – mondja Zoé – Fiatal még! – A fiatalsága véget ért, amikor apa lett. – Zoénak igaza van. Leon fiatal, de annyira azért nem, hogy ne lehetne gyereke. Láttunk már ilyet, nem egyszer. – Talán a nő nem akar jönni! – próbálkozok – Inkább Leon nem akarja! – mondja Zoé – Leon született vezető, mint Te. Biztos, hogy Ő dönt. Zavar ez a dolog téged? – Most kezdett el zavarni. – Zoé csak bólint, hogy érti. Megvonom a vállam. – Ennyi. Talán egyszer kiderül!
Nem fekszem még le. Törökülésben ülök a zöld mohán. Zoé, fejével az ölemben a csillagokat nézi. Arról kezd el beszélni, hogy Eniddel karkötőket csináltak, amikor hirtelen erős nyugtalanság fog el. Felpattanok, és erősen megmarkolom a dárdámat. Mozdulatlanná dermedek, és hegyezem a fülem. Minden zaj felerősödik. Zoé lassan áll fel. Görnyedten előrehajolva, lehajtott fejjel figyel engem. – Valami baj van! – halkan beszél. – Maradj itt! – úgy ugrok be a barlangba vezető járatba, mintha tűz elől menekülnék. A barlangban síri csend fogad. Minden szem Hanára szegeződik, aki felakadt szemekkel támolyog a barlang szája felé. Valahogy megérzi, hogy ott vagyok és felém indul. Néhányat lépek előre én is, és amikor találkozunk hirtelen Ai, Lola, és Lola nővére veszik körbe. Fogalmam sincs, hogy kerültek oda. Ahogy megállunk, a teljes csendben hallom, hogy Zoé ereszkedik le a sziklafalon. Sápadtan áll meg a kijárat alatt. Hana közben elém lép, és mindkét kezével megmarkolja a ruhámat a mellkasomon, majd egyből Lola karjaiba zuhan. Senki nem mozog. Halálos csend telepszik a barlangra. Mindenki lélegzetvisszafojtva figyel. Még mindig úgy szorítom a dárdámat, mintha el akarnám hajítani. Aztán megtörve az általános mozdulatlanságot, hosszú léptekkel a bejárathoz indulok. Még nem érem el, amikor Ellák lép be rajta, karjában az egyik társunk élettelen testével. A hangja, mint a mennydörgés, úgy tölti be a barlangot. – Készüljetek! Vértörők! –
Horák Árpád 