Ellákra bízom a környék átfésülését, én Leonnal Zoéhoz indulok. Teljes erőnkből futunk a gázló felé. Épphogy átkelünk a folyón, amikor Ellák kiált utánunk. – Öt! – Öt Vértörő tart Zoé felé. Kadát, aki csak sétál Hanával, pillanatok alatt utolérjük. Odakiáltok Ainak, hogy jöjjön, mert Zoé veszélyben van. Könnyedén utolér bennünket a hosszú lábaival. Ai fele akkora súlyú, mint mi. Könnyedén fut felfelé az emelkedőn. Hana, ahogy meghallja, hogy a nővére bajban van, utánunk kiált.- Mi? Mi történt? – Az ösvény jobbra fordul, és mi eltűnünk Hana szeme elől. Nem állunk meg válaszolni.
– Ai! A szerelmesek barlangja mellett áll egy fenyő. A bejárattól jobbra. Tudod melyik az? – Igen!- Felmászol a legfelső ágig, oda ahonnan rálátni a sziklafalra, arra amelyiken a barlangba lehet feljutni. Érted? – Igen! – Nem hagyhatsz egy Vértörőt sem feljutni! Indulj! – Mi teljes erőből futunk Leonnal, de Ai könnyedén lehagy bennünket, és eltünik a szemünk elől. – Mi a terv? – A barlangnál megállunk. Megtudjuk Asztertől, hogy mi a helyzet. Ott döntöm el, hogyan tovább. – válaszolom Leon kérdésére.
A barlanghoz vezető ösvényen egy nyilvessző csapódik be elénk. Leon balra, én jobbra ugrok be a fák közé. Még két vessző követi az elsőt. Közvetlenül mellé fúródnak a földbe. Leon csak bólint nekem, hogy érti. Ez figyelmeztetés. A mi ijászaink lőttek. Azt jelzik nekünk, hogy három Vértörő figyeli a barlang bejáratát. Bárhol lehetnek köztünk, és a barlang között. Leon várakozóan néz rám az ösvény túloldaláról. Várja a parancsomat. Nekem azonnal tovább kellene indulnom Zoéhoz, de Leont nem hagyhatom itt. Három Vértörő túl sok, és Leon tapasztalatlan. A bátorsága most kevés lesz. Nem kell sokat gondolkodnom, mert segítséget kapok a barlangból. Aszter három harcossal rohan át a barlang előtti nyílt téren, és tűnik el a fák között a túloldalon. Segíteni jönnek. Leon máris tudja, hogy mi a dolga, így én újra rohanni kezdek Zoé felé. – Kettő! – Aszter kiált utánam, tudtomra adva, hogy két Vértörőre számítsak. Felesleges az infó. Tudok számolni.
A távolság egyre fogy köztem, és a szerelmesek barlangja között, és még mindig nem emlékszem pontosan a helyre. Ahogy megtudtam, hogy Zoé bajba került, egyből eszembe jutott az a beszélgetés az apámmal: – Absa! – Igen, apa! – Figyelsz rám? – Persze! – Már harmadszor mondja el ugyanazt. Minek? Nem értem! – Figyelek, apa!! – Látod azt a fenyőt ott? Azt ami a barlang mögött jó messze áll, a két bokortól jobbra! – Csak bólintok. Már az előbb is láttam! Most miért ne látnám? – Ha felmászol annak a fenyőnek a tetejére, akkor onnan át tudsz ugrani arra a sziklapárkányra. – Értem! – szakítom félbe apámat – és onnan egy rövid kerülővel eljuthatok a szerelmesek barlangja fölé, akkor, ha a sziklafalon nem lehet felmászni. Már kétszer mondtad! De miért ne lehetne a sziklafalon felmászni? És miért nem mondhatom ezt el senkinek? – Mert erre a tudásra egyszer neked lesz szükséged, fiam! – Aszternek sem mondhatom el? – Neki sem!
Nem próbálok a sziklafalhoz menni. A Vértörők nyilván ott próbálkoznak. Egyből, egy kis kerülővel a barlang mögé futok. Feszült vagyok. Mi van, ha nem találom meg a fenyőt? Nagyon rég volt, amikor apám ezt mutatta nekem. De nem kell keresnem. Szinte nekiütközöm. Hatalmasra nőtt! Ahogy elkezdek felkapaszkodni, már látom, hogy a feléig sem kell felmásznom, hogy át tudják ugrani a sziklapárkányra. Egy ugrás, és máris a barlang tetején vagyok. Pár lépés, és már a célomnál is vagyok. Ait keresem a szememmel a szemben lévő fenyőfa tetején, de nem látom. Nem ért ide? Vagy eltévesztette a fát? Túl nagy a csend itt. Mély levegőt veszek. Zoé, szerelmem, remélem jól vagy! Leugrom a barlang tetejéről a bejárat elé. Puhán érkezem a talppárnáimra. Olyan csendben, hogy egy farkas sem hallaná meg. Valaki mégis tudja, hogy ott vagyok. Egy ujjnyira az arcomtól egy kifeszített idegen nyugvó nyilvesszővel nézek farkasszemet. Zoé rögtön megismer, de annyira remeg a keze, hogy nem tudja elengedni az iját. Szélesen elmosolyodom, és a bal kezemmel lassan lenyomom az ijat a föld felé, a jobbal pedig finoman magamhoz húzom Zoét. Továbbra is síri csend van, azt sem hallom, hogy Zoé zokog, csak a teste rázkódását érzem. A forró könnye végigcsorog a nyakamon, és pont ki akarok bontakozni az ölelésből, amikor Ellák baglya hatalmasat rikoltva, teljes sebességgel vágódik be a barlangba. A rohadt életbe! – Hátra! – kiáltok Zoéra, és azonnal megfordulok, de már elkéstem. A Vértörő a sziklapárkány szélén áll dobásra kész dárdával. Nincs időm a kezemet hátrahúzni, ezért csuklóból dobom el a dárdámat, de nincs benne erő. Gyenge és pontatlan a dobásom. A dárdám a Vértörő bal combját szakítja át, kibillentve az egyensúlyaból. De csak egyet kell szökkellnie a jobb lábán, hogy egyenesen álljon, és máris a kezét hátrahúzva, dobásra emeli a dárdáját. Zoéra céloz. Zoé elé lépek, hogy a testemmel védjem, de az a dárda soha nem repül el. A Vértörő nyakát egy nyilvessző fúrja át. Kétségbeesetten a nyakához kap, felhördül, aztán a bal lába maga alá fordul, és összeesik. Ai mégiscsak a helyén volt. Gyorsan a Vértörőhöz megyek, kirántom a dárdámat a lábából, és mutatom Ainak, hogy még van egy. Ai visszaint, hogy nincs, majd a sziklafal alá mutat. Lenézek, és látom, hogy a másik Vértörő kicsvarodott pózban fekszik a fal tövében. Mielőtt lezuhant, Ai nyilvesszője ütötte át a hátát.
Intek Ainak, hogy jöjjön át, majd Zoé felé fordulok. Zoé, kezében az ijával, harcra készen áll. Nyoma sincs rajta félelemnek vagy aggódásnak. Most nem ér rá sírni, most harcolni kell! Úgy nézem Őt, mintha életemben először látnám, a szívem pedig megtelik szeretettel. – Vége van! – mondom neki. Zoé erre leereszti az iját. Csak nézzük egymást. – Engem akartak. – mondja. Nyugodtan beszél. Tárgyilagosan állapítja meg a tényeket. Zoé nagy hadvezér lenne. -Igen! – válaszolok neki bólintva. Zoé kilép a barlangból, és abba az irányba néz, ahonnan leugrottam a barlang szája elé. – Honnan jöttél? – kíváncsiság bujkál a szavaiban. – Ez egy régi történet! – mondom Zoének mosolyogva, és miközben magamhoz ölelem, arra gondolok, hogy: Apa, köszönöm!
Horák Árpád 