A légzésem lassan kezd megnyugodni. Törökülésben ülök, ahogy szoktam, a barlang közepén. Zoé, akibe éppen nagyon szerelmes vagyok, a szokásos módon, szintén törökülésben az én ölemben, a hátát a mellkasomnak támasztva. Ai a barlang előtt ül, ijjal az ölében, és halkan dúdolgatva ábrákat karcol a porba egy nyilvesszővel. Közben könnyedén ringatja magát. Zoé a fejét lazán nekem támasztva ül, és holdat bámulja.
Trappoló futással érkeznek többen is a sziklafal alá. Legalábbis a hangokból erre lehet következtetni. Ai könnyedén felpattan, de láthatóan nem siet. A bátyjára számít. Én is a dárdámért nyúlok, és felemelkednék, de Zoé érezhetően nekem préseli magát, ezzel jelezve: nem akarja, hogy itt hagyjam. Ai lenéz a völgybe, majd visszasétál, és elfoglalja az előző pozícióját. Rövidesen Aszter feje bukkan fel a sziklapárkány peremén. Felmászik, aztán kutató szemmel figyeli a helyszínt, és bennünket. A fejét csóválva ül le mellénk, és kezét a vállamra teszi. Zoé előredőlve a bátyjára mosolyog, majd megérinti a kezét, aztán visszafészkeli magát az ölembe.
Még két harcosunk érkezik, és elviszik a Vértörő testét. – Minden harcosuk elesett. – Aszter csak a puszta tényt közli. Nincs érzelem a hangjában. – Ellák reggelig a gázlónál marad. Ha kivilágosodott, összeszedik a testeket, és visszajönnek a Farkasok völgyében lévő barlanghoz. Bartalék is vele jönnek majd fel hozzánk. Addigra biztos odaérnek. Mi a terved? Mi lesz a Vértörőkkel ? – Végleg leszámolok velük! – Ezt hogy érted? – Reggel odamegyünk, és porig égetjük a falut!
Nyolcvan harcos veszi körbe a falut. A megmaradt Vértörők a falu legészakibb kunyhója körül gyűltek össze. Csupa nő és gyerek. Messziről is érezhető a rettegésük. Agaton szálfa egyenesen áll mellettem. Az állát felveti, és merőn nézi a csoportot. Bartalt nem érdekli, hogy mi történik. Aszterrel beszélget. Bartal csak a csata vége után ért a gázlóhoz. És most mindent tudni akar. Az Ő véleménye is az, ami a többieké: vissza kellett volna vonulniuk. Ha nem tették, az a vezérük hibája volt. Valószínűleg elesett a csata elején a törzsfőnök. Ez az általános vélekedés. Agaton szerint, ha nem aprózzák szét az erőiket, akkor észrevették volna, hogy baj van. De így esélyük sem volt. Ezért szenvedtek megsemmisítő vereséget.
Ellákkal megyünk a Vértörőkhöz. Közben Etének intek, hogy kezdhetik. Mire elérjük azt a kunyhót, ahol állnak, a falu nagy része már lángokban áll. – Figyelj ide asszony! – a falu legöregebb asszonyához beszélek. Velem szemben áll, és kihúzza magát, mintha a testével akarná védeni a többieket. Senki nem néz a szemembe. Csendesen állnak, lehajtott fejjel. Csak két gyerek szipog halkan. – Északra mentek, és soha nem tértek vissza. Elmentek egészen a nagy vizig. És ottmaradtok. Örökre. Én holnap napkeltekor visszajövök ide, és akit itt találok, azt megölöm. Ha bárki később visszatér, azt is megölöm. Érted amit mondok? – A vénasszony bólint. Érti.
– Ellák? – Nem kell feltennem a kérdést. Tudja mire gondolok. Ellák végig árgus szemekkel figyelte a Vértörőket. Azt akarom tudni, hogy miért – Leon asszonyát kerestem! – He? – Ellák jól szórakozik a reakciómon. – Az a gyanúm – kezdi elég vontatottan – hogy Leonnak Vértörő asszonya van, akitől gyereke is született. Három nő jöhet számításba, de egyik sem adott semmiféle jelet. Mindegyik csak a földet bámulta. – És Leon? – Nagyon ideges! – Ez sok mindent megmagyaráz! – Igen. Érdekes helyzet. – Be kell fogadni a nőt a gyerekkel együtt. Ennyi. Ő az öcsém. Az asszonyának mellette a helye. – Ellák csak bólint a válaszomra.
Agaton von félre, amikor visszaérünk, és gratulál a fényes győzelemhez. Ő és a harminc harcosa nem várja meg a holnap reggelt. Hazaindulnak. Leszámoltam a közös ellenséggel. Ez a csata örök időkre szövetségbe forraszt bennünket.
A felkelő nap első sugarainál ötven harcos veszi körbe a falut. A kunyhók hamuvá váltak az éjszaka. Füstölgő kupacok állnak a valaha volt lakhelyek helyén. Egyetlen nő áll csak a falu közepén karján a gyerekkel. A többiek az éjszaka északra indultak.
Ellák áll mellettem, neki intek a fejemmel. Igen látja, int vissza mosolyogva. Igen. Minden a lehető legjobban alakult. – Leon! – a hangom kísértetiesen visszhangzik. Mintha háromszor mondanám ki az öcsém nevét. Leon! Leon! Leon! Lehajtott fejjel lép mellém. Keresem a tekintetét, de nem néz rám. A válla megfeszülve előre ugrik. Hárman indulunk a nő felé. – Nem kell fegyver! – mondom, és a dárdámat nagy erővel a földbe vágom. Ellák követi a példámat. Leon kissé későn észbekapva, szintén a földbe vágja az övét. A tettünk láttán helyeslő moraj fut végig a törzs tagjain. Határozottan, de lassan haladunk a nő felé. Leon egy lépéssel mögöttünk. Csak Ellák áll a jobbomon. Ahogy megállunk, néhány lépéssel a nő előtt, az egyből felénk indul. Nagyon visszafogott, de nincs benne félelem. Miközben a gyermekét felém nyújtja, kérlelő tekintettel nézi Leont. Átveszem a babát. Egy gyönyörű kislány. Megfordulok, és Ellákkal visszaindulunk. Leon magára marad a nővel. Pár lépés után megállok, és megmutatom Elláknak a kislányt. – Gyönyörű kislány. A kis Farkassal nagyjából egyidős lehet. – Elláknak adom át a gyereket, és a harcosok sorfala felé indulok. Ellák visszalép a nőhöz, odaadja neki a gyereket, majd néhány hosszú lépéssel utolér. A harcosok sorfala előtt állunk meg, és miután végignéztem rajtuk, kiadom a parancsot: – Hazamegyünk! – A menet élére állunk Bartal és Aszter mellé. Egy könnyű séta hazáig a reggeli napsütésben. Ellák, aki folyamatosan hátratekintget, tájékoztat a fejleményekről. Leon az asszonyával és a gyerekével jócskán lemaradva, de követi a törzset. – Mit gondolsz? – Ellákot kérdezem – Neki kell behoznia az asszonyát a törzsbe. Nem segithetünk neki! – Én pont ugyanezt gondolom. Cinkosan összepillantunk Ellákkal. Ez jó móka lesz!
Rövidesen elérjük a gázlót. Bartal a húsz harcosával haza indul. Mi a Farkasok völgyében lévő barlang felé fordulunk, és elindulunk felfelé az ösvényen. Zoé és Lola várnak bennünket félúton, és mindent tudni akarnak. Mi történt, mi történt? Kérdés kérdés után. A legérdekesebb persze Leon kislánya. De Zoé még nem megy oda Leonhoz. Mellettem marad.
A barlangban ismét élvezhetjük Atos főztjét. A törzs lenyugszik, mindenfelé békésen beszélgető csoportok, és amikor Leon jóval később megjön az asszonyával, és a kislányával, senki nem figyel rá. Mintha előre megbeszéltük volna. Mindenki úgy tesz, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy Leon a barlangba vezeti a családját, és letelepszenek az ovális szikla mögé. Napnyugtáig senki nem szól Leon asszonyához. A nő, nagyokat pislogva, gyanakvóan néz körbe. Mégsem fél. Érzi, hogy nem ellenséges a környezet.
Amikor a törzs tagjai a lefekvéshez készülnek, Zoé odamegy Leon asszonyához, kézen fogja, és a barlang egy védett részébe vezeti, közvetlenül Loláék mellé. Leon asszonya tétován követi, vissza vissza nézve, és várva, hogy Leon reagáljon valamit. Zoé megmutatja a pontos helyet, hogy hol tudnak aludni, és közben átveszi a babát. Na akkor szabadul el a pokol! Minden asszony, mintha csak erre várt volna! Egyszerre felugranak, és Zoé köré gyűlnek. Egymás kezéből kapkodják ki a babát, és az “ó, milyen gyönyörű” n kívül semmit nem lehet hallani. Még Hana is oda viteti magát. Ő sem akar kimaradni a babázásból. A férfiak nem bírják a zsivajt, és a barlang előtti tisztáson ütnek tanyát. Persze senki nem ússza meg könnyen, Ai és Hanga kihozzak Leon kislányát, és mindenkinek megmutatjak. A nők nagyon lelkesek, és boldogok, hogy még egy dajkálható baba van elérhető közelségben. Aszterrel beszélgetek, amikor Zoé hozzám is odahozza Leon kislányát. – Ugye, milyen gyönyörű! – Igen, Zoé, gyönyörű!
Horák Árpád 