– Ide nézz! – Zoé a hatalmas hasa ellenére pillanatok alatt a tetőn van. Olyan kicsi a kijárat a kunyhónk tetején, hogy a hatalmasra nőtt hasa épphogy kifér rajta. Hanát kérdezgetem rendszeresen, hogy normalis-e az, hogy bár Zoé alig hízott valamennyit, a hasa mégis elképesztően nagy. Hana mindig leint, hogy nyugi, normális, és mivel valóban nem látszik rajta, hogy aggódna, én is megnyugszom.
Zoé a tekintetét az égre emeli a szikrázó napsütésben, és a feje fölé mutat. – Innen látjuk majd a csillagokat! – boldogan ragyog a szeme. Tényleg látni fogjuk. A kunyhóépítők kiváló munkát végeztek. A mi kunyhónk, ami a legnagyobb a faluban, az előre megbeszélt helyen, jó egy ember magassággal a rét többi része felett van. Eredetileg egy nyolvan fős falut terveztem, de mire kész lett, kétszáz fős lett belőle. Az egész rét kunyhókkal van tele. Fantasztikus látvány! És friss fa illat! Akármerre járok, tele van vele az orrom. – Dupla fekhely! – tájékoztat Zoé, mintha én nem látnám. Eredetileg ezek a kunyhók azért épültek lapos tetővel, hogy támadás esetén védelmet nyújtsanak. Ide fel lehetett mászni, a tetőbejáratot felülről bezárni, és a mellvéd mögül az ellenséget lenyilazni. Ez a funkciója a kunyhónak még mindig működik, bár a Vértörők elűzése óta nincs ellenséges törzs a környéken. És persze Zoé, kihasználva, hogy a tetőn lehet aludni, egy dupla fekhelyet alakittatott ki nekünk. Tavasztól őszig itt aludhatunk, és csodálhatjuk a csillagokat.
Zoé a ruháját kezdi dörzsölni a mellkasán, mintha attól kijönne belőle a tej. – Megint jött belőlem! – pár napja Zoé megduzzadt melleiből valami tejszerű szivárog. – Megint át kell öltöznöm! – Ez nem lesz probléma, gondolom, mert Enid kb ötezer kismamaruhát készített Zoénak.
Zoé még mindig a mellkasát nézi elmélyülten, és a tenyerével dörzsöli a nedves foltot. – Szerintem nem fog kijönni! – Zoé széles mosolya a válasz a megjegyzésemre. Ő is tudja, hogy nem jön ki. Nagyot sóhajtva behúnyja a szemét, a két kezét a hasára teszi, és a fejét a nap felé fordítja. Én mögé lépek, és átkarolva, én is megfogom a hasát. – Absa? – Igen? – Itt fogunk élni! – Igen, tudom. Fantasztikus ez a hely! – Igen, az. Boldog vagyok! – Nem válaszolok. Én is boldog vagyok. És tudom, hogy ezt Zoé is tudja. – Minden jól alakult, ugye? – Igen! – Zoé kinyitja a szemét, és kissé hunyorogva néz körbe. Aztán a körülöttünk lévő kunyhókra mutat. – Ai és Kada. Ellák és Lola. Atos, Ete, Leonék, Enid, Hana és sorban a többiek! – mutat rá sorba a kunyhókra – Holnap elkezdjük a költözést! Pár nap, és végzünk. – Senki nem marad a barlangban? – Egyelőre nem. – Jó lesz itt! – mondom – Igen! Nagyon jó lesz itt!
Ai jelenik meg a tetőn, aztán körbejárja Zoét, és közben árgus szemekkel a hasát bámulja. Úgy nézi, mintha legalábbis át tudna látni Zoé bőrén, a ruhájáról már nem is beszélve. Aztán ahogy jött, se szó se beszéd elmegy. Anélkül hogy egyetlen szót is szólt volna. – Ez most mi volt? – kérdezem Zoét, de Ő csak legyint. – Ai ilyen! – ezzel intézi el a húga viselkedését. – Átmegyünk a gabonaföldre? – Igen! – rövidesen aratás. Annyira izgatottak vagyunk Zoéval, hogy naponta többször is megyünk ” simogatni “, ahogy Ő fogalmaz.
A gabonatábla előtt ülök törökülésben, és Zoét figyelem, ahogy “simogat”. A gabona már a derekáig ér, tombol a nyár, és Zoé hasa már hét holdtölte óta növekszik. A simogatás egy séta, amit Zoé oldalra tett kézzel a mezőben tesz. A kalászok, mintha vágynának az érintésére, Zoé felé hajolnak, amikor elmegy mellettük. Zoé szerint csak a szél tréfál meg engem, de én tudom, hogy ez nem így van. A gabonatábla szerelmes Zoéba. Mint ahogy Ellák baglya is. Akit akár át is keresztelhetnénk Zoé baglyának, mert már Zoéhoz ragaszkodik. Szinte zavarbaejtő az, ahogy a bagoly követi Zoét. Ez mindenki szerint fura, csak Zoé szerint nem. Ő természetesnek veszi.
Lola is csatlakozik Zoéhez. Ő is rendszeresen “simogat”. A kis Farkast a hátára köti, és sétál, pont úgy, mint Zoé. De a gabonamező Őt nem szereti annyira. Ez jól látható. Aztán Hana érkezik meg. Majd Kada és Ai, Ellák, Enid és Leonék. Rövidesen a fél törzs ott üldögél mellettem, és a simogatást nézi. Vajon miért? De a látványban tényleg van valami megnyugtató. Először is Zoé gyönyörű a gömbölyű hasával. És meglepően könnyedén és kecsesen mozog. A fejét enyhén hátra hajtja, a két kezét oldalra teszi, és miközben sétál hallkan dudorászik. Olyan, mintha aludna. Mi pedig, mintha egy álmot néznénk.
Leon a Vértörő asszonyával kissé a csoport előtt ül. A nőt még nem fogadta be teljesen a törzs. De Leon boldog, hogy az asszonyával lehet, és megszűntek a több napos vándorlásai.
A simogatás után Zoéval visszasétálunk a Farkasok völgyében lévő barlangba. Ez az utolsó napok egyike itt. Aztán már a folyó partján fogunk élni. – Etééknek is rövidesen babájuk lesz! – Hogy Te mindenről tudsz! Azt se tudtam, hogy van asszonya! – Van bizony! És sokat kérdez engem a leendő gyerekünkről. – Már gyereket vár? – Még nem! De már eldöntötte. – Egy rakás gyerek lesz itt! – Igen! – Zoé csendesen mosolyog. Egy anya bölcsességével. – A babánk előbb fog megszületni! – Honnan tudod? – Tudom. – Hát egy ilyen érvvel nem lehet vitatkozni. Szorosan átölelem Zoét, és úgy sétálunk felfelé az ösvényen. A lábtörésem, a kegyetlen tél, a harc a Vértörőkkel mind mind nagyon távolinak tűnik. Mintha nem is velünk történt volna. Mintha csak valakitől hallottuk volna ezt a történetet.
Atos jön elénk a barlangból. Atos többnyire a barlangban tanyázik. Nem nagyon mozdul ki. Most mégis elénk jön, és széles mosollyal közli, hogy egy vándor érkezett Agatontól, és tőle tudja, hogy a következő cserenapon még legalább öten csatlakoznak hozzánk Agaton törzséből. Zoéval tudjuk a mosoly okát. Atos és Kada fogadásban van, hogy a törzs létszáma a tél beállta előtt eléri a hetvenötöt. A tét titkos, de én mondtam már Kadának, hogy készüljön, mert Ő fog veszíteni. Kada fogadott ugyanis arra, hogy nem leszünk hetvenöten.
A vándor boldogan köszönt, amikor a barlangba érek, és átadja Agaton legmelegebb üdvözletét, ahogy Ő fogalmaz, a környék békéjének megtetemtőjének. Elmondja, hogy a Vértörők véglegesen északra költöztek, és hogy Agaton egy harcost küldött utánuk, hogy figyelje őket, akinek rövidesen vissza kell térnie, és akkor nekünk is mindenről beszámolnak.
Megköszönöm a szívélyes szavakat, és a maximális vendégszeretetünkről biztositom. Közben Kada jön oda hozzám, hogy igaz-e, hogy még többen jönnek Agaton törzséből, és hogy Ő elveszti a fogadást. Mikor igent mondok, szomorú fejcsóválással távozik.
Horák Árpád 